Ohno amerikai rekorder lehet

Az Egyesült Államok történetének legsikeresebb téli olimpikonja lehet Apolo Anton Ohno rövidpályás gyorskorcsolyázó, ha legalább két érmet szerez a 2010-es, vancouveri téli játékokon.

"Bár az olimpia csak 16 hónap múlva lesz, már az ezen a héten induló Világkupa-sorozat is fontos. Az edzőmmel kitaláltunk valamit" - jelentette ki a 26 esztendős klasszis.

Trénere, a dél-koreai Dzse Szu Csun azt mondta: amíg tanítványa még fiatalabb volt, elegendő volt "erőből, izomból" hajtani, most már viszont olyan korba került, hogy a technikára és a gazdaságos korcsolyázásra is adnia kell.

"Persze szép lenne, ha tündérmese lenne a történetem, és mindig 21 éves maradnék, elkerülnének a sérülések, mindig csúcsformában lennék. De az élet nem ilyen" - jegyezte meg Ohno, aki a 2006-os, torinói olimpia után kihagyott egy évet és televíziós showműsorban lépett fel.

Ohno a 2002-es Salt Lake City-i játékokon 1500 méteren arany-, 1000-en pedig ezüstérmes volt. Négy évvel később Torinóban megnyerte az 500 métert, míg 1000-en és az 5000 m-es váltó tagjaként harmadik volt.

Az amerikai téli olimpikonok listáján öt éremmel holtversenyben a második helyen áll Eric Heiden gyorskorcsolyázóval, és egyetlen dobogós helyezés választja el, hogy beérje a legsikeresebb amerikai téli olimpikont, a szintén gyorskorcsolyázó Bonnie Blairt.
Forrás: MTI