14 ezer diák vizsgázik az őszi érettségin

Több mint 14 ezer diák ad számot tudásáról a pénteken kezdődő őszi érettségi vizsgákon, a tanulók 1900 emelt és több mint 15 ezer középszintű vizsgára jelentkeztek - közölte Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájéko

A diákok először a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbeliken adnak számot tudásukról pénteken, az írásbelik 165 vizsgahelyszínen november 3-ig tartanak. A szóbelik emelt szinten november 12-17 között, középszinten november 20-28 között lesznek.

A tanulók megmérettetik magukat többi között finn és beás nyelvből, ábrázoló és művészeti geometriából és szociális alapismeretekből is. A mostani érettségi szezonban 46 tárgyból szerveznek emelt szinten és 101 tárgyból középszinten vizsgákat.

Arató Gergely elmondta, hogy a diákok rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító vizsgákat egyaránt tehetnek.Hozzátette: az előrehozott vizsgák száma a tavalyihoz képest 14 százalékkal nőtt, a már érettségivel rendelkezők több mint ezer kiegészítő illetve ismétlő vizsgát tesznek. Emellett több százan élnek a szintemelő érettségi lehetőségével is.

A tárca államtitkára az MTI kérdésére elmondta: a vizsgák finanszírozására 80 millió forintot különítettek el.
Forrás: MTI