Gazdaságélénkítő program indul

Gazdaságélénkítő programot indít Kaposvár - jelentette be a város polgármestere kedden, a helyi vállalkozókból, oktatási intézmények és érdekképviseletek vezetőiből alakult Gazdaságfejlesztő Tanács ülését követő sajtótájékoztatón.

Az önkormányzat felgyorsítja a beruházásait, mert ha baj van, akkor nem elvenni, hanem adni kell - hangsúlyozta Szita Károly (Fidesz), aki annak a véleményének adott hangot, hogy a világméretű válság hatásaival szemben új munkalehetőségek és munkahelyek adhatnak biztonságot a kaposváriaknak.

Ennek érdekében az önkormányzat - a tanács tagjainak egyetértésével - a jövő év elejétől újra épít bérlakásokat, és megduplázza a jelenleg 30 millió forintos foglalkoztatási keretét, amellyel azokat a vállalkozásokat támogatja, amelyek legalább két évig alkalmaznak regisztrált álláskeresőt.

 Előrehozzák a munkáltatók által javasolt fiatal szakemberek számára egy forintért biztosított közművesített telkek kialakítását, s lakásokat építenek a város vállalkozói, üzemei számára fontos szakembereknek, akik a munkáltató ajánlása alapján ehhez a piaci árnál négyzetméterenként 70 ezer forinttal olcsóbban juthatnak hozzá.

Az önkormányzat meghirdetett egy új, havonta 25 ezer forint támogatást biztosító ösztöndíjrendszert is - közölte a polgármester. Ezzel azokat a felsőfokú oktatási intézményben tanuló hallgatókat támogatják, akik hiányszakmát választottak és szerződésben vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után Kaposváron helyezkednek el.

Bödő Imre, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének megyei elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Kaposvár önkormányzata a szűk mozgástér ellenére is példát mutat. Olyan döntéseket hozott, amelyek évekre megszabják az irányt, a felkínált lehetőségekkel már csak élnie kell a kaposvári vállalkozásoknak - tette hozzá.
Forrás: MTI