Szamurájkard vetett véget a vitának

Egy szamurájkarddal sebesítette meg vitapartnerét egy 17 éves helybeli fiú Kaposfőn - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

A 20 éves orci fiatalember a hasán és a kezén sérült meg - mondta Pálné Gergely Mónika, aki a még pénteken este történtek kapcsán közölte: noha a fiatalember sérülései nyolc napon belül gyógyulnak, ám az eszköz használata alkalmas lett volna ennél komolyabb sérüléseket is okozni. Ezért súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást az ügyben.

A szóvivő elmondása szerint a rendőrséget egy helybeli értesítette arról, hogy a falu egyik utcájában hangos szóváltást követően egy 5-6 főből áll társaság verekedni kezdett. Ennek volt részese a sértett és a karddal támadó fiú is. A kiérkező rendőrök elfogták a fiatalkorú gyanúsítottat.
Forrás: MTI