Vallomás: Angelina Jolie Brad Pitt miatt esett teherbe

Angelina Jolie-nak esze ágában sem volt teherbe esni, amíg nem látta, hogy élettársa, Brad Pitt milyen szeretettel törődik örökbefogadott gyermekeikkel.

A színésznő a W című amerikai társasági magazinnak adott interjújában beszélt erről, hozzátéve, hogy ma már a világon semmire nem cserélné fel az anyaság élményét.

Angelina Jolie-nak - saját bevallása szerint - korábban feltett szándéka volt, hogy sohasem fog teherbe esni. De aztán jött Brad Pitt, látta őt szeretetteljesen foglalkozni adoptált gyermekeikkel és ez megváltoztatotta az életét.

"Azt hiszem, néztem őt, szeretet éreztem iránta és valahogy nyitottnak éreztem magamat (a terhesség előtt), sőt váratlanul akarni kezdtem a terhességet. Ez azon dolgok közé tartozik, amelyeket nem lehet megmagyarázni" - mondta a 33 éves hollywoodi sztár, aki 2005 óta él együtt Brad Pitt-tel.

A hollywoodi álompár immár hat gyermeket nevel, három örökbefogadottat és három sajátot. Első közös gyermekük, Shiloh 2006 májusában jött világra, ez év júliusában pedig ikreik (Knox Leon és Vivienne) születtek. Három adoptált gyermekük közül a 7 éves Maddox Kambodzsából, a 4 éves Pax Vietnamból, a 3 éves Zahara pedig Etiópiából származik.

Egy újabb amerikai tabut megsértve egyébként Angeline Jolie szoptatás közben látható a W magazin címlapján.
Forrás: MTI