Szombathely vitte a pálmát

A városok kategóriájában Szombathely, a községek közül pedig a Zala megyei Gelse végzett az első helyen 2008. évi Virágos Magyarországért Környezetszépítő Versenyben, melynek díjkiosztó ünnepségét pénteken Szombathelyen tartották.

Az idei országos versenybe 337 település nevezett be, a szombathelyi díjkiosztón közel száz települést jutalmaztak. A miniszterelnök különdíját idén Sárospatak és a Nógrád megyei Csesztve kapta, a egy-egy oklevelet és vázát Dobrev Klára, a kormányfő felesége adta át.

Jövőre Szombathely és Gelse képviselheti Magyarország az Entente Florale Europe elnevezésű európai környezetszépítő verseny döntőjében.

A Virágos Magyarországért versenyt 1994-ben hirdették meg először, az első évben még csak 69 település jelentkezett, azóta viszont igazi mozgalommá vált, amely évente kétmillió embert képes megmozdítani.

Szombathely városa 1997-ben kapcsolódott a versenyhez és szinte minden évben elismerésekben részesült. Idén a környzetszépítő verseny zsűrije kiemelt figyelmet fordított a települések zöldfelületeinek gondozására, fenntartására, a fatelepítésekre, a virágfelületek ápolására, a település tisztaságára, az utcabútorok karbantatására, a játszóterek korszerűsítésére és a szökőkutak üzemeltetésére.

Szombathely mellett szólt az is, hogy egy civil egyesület már hatodik éve rendezi meg a Herényi Virágút programsorozatát, illetve megszervezték a Virágos Szombathelyért elnevezésű versenyt, melybe nevelési és oktatási intézményeket vontak be, az ifjúságot is megmozgatva. A szakértőkből álló zsűri az első díjjal a város főterének színvonalas felújítását, virágosítását is elismerte.
Forrás: MTI