Német fürdő-, wellness- és sportközpont épül

Német befektetői tőkéből és pályázati támogatásokból megvalósuló fürdő-, wellness- és sportközpont építésének tervezése kezdődött meg Fehérgyarmaton - közölte Tilki Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros polgármestere a helyi önkormányzat péntek

A 27 millió euró, mintegy 7 milliárd forint értékű létesítmény kialakítására a befektető, Peter Wagner trieri vállalkozó és a helyhatóság közös céget hoz létre - mondta az önkormányzati vezető, aki a Fidesz országgyűlési képviselője és a párt szabolcsi elnöke.

Hozzátette: a felek megkezdték a cégalapítás előkészítését; a cég kft. vagy zrt. formában működik majd, s abból a magyar partner 25, míg a német 75 százalék tőkearánnyal részesedik.
Tilki Attila elmondta, hogy a beruházást két-három éven belül szeretnék megvalósítani, befektetői tőkéből, illetve különböző pályázati támogatásokból. Hozzáfűzte, hogy a üdülő-, pihenő- és sportlétesítmény 300 környékbeli embernek ad majd munkát.

A polgármester a részletekről szólva közölte: a jelenlegi, gyógyvizű fehérgyarmati strandra alapozva egy nemzetközi öttusakomplexum lesz a létesítmény sportrészlege. Így épül egy nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas, 50 méteres, korszerű uszoda, valamint vívócsarnok, lovaglóhely, lőtér és futópálya.

Egy modern 100 szobás szállodát hoznak létre, illetve a közeli Szatmárcsekén a német vállalkozó megvásárolt egy kúriaépületet, amelyből apartmanházat alakítanak ki.

A fürdő- és pihenőrészlegbe német turistákat várnak, akiknek - az elképzelések szerint - megteremtik a lehetőséget a gyógyvizes orvosi kezelésekre is, kapcsolódva a fehérgyarmati Szatmár-Beregi Kórház rehabilitációs egységéhez.

Az önkormányzat - jegyezte meg Tilki Attila - és a befektető a turisták fogadásánál épít majd a szatmár-beregi tájegység idegenforgalmi helyeire és látnivalóira is, hozzájárulva ezzel a környék turizmusának fellendítéséhez.
Forrás: MTI