Teret veszít a vallás

Minden összefüggésben csökkent a kutatók által mért vallásos hit Magyarországon - írta szerdai számában a Népszabadság.

Az erről szóló reprezentatív vizsgálatot tavaly ősszel a bécsi Fessel közvélemény-kutató és partnerintézményei végezték 14 volt szocialista országban. Ehhez hasonló kutatás eddig egyszer, 1997-ben készült Kelet-Közép-Európában.

Tíz évvel ezelőtt a felnőtt magyar lakosságnak több mint 20 százaléka "nagyon vallásosként" határozta meg önmagát. Ez a szám ma 15 százalék. Ennél is nagyobb mértékben csökkent a rendszeresen templomba járók aránya: 26,5 százalékról 19-re.

Tomka Miklós vallásszociológus, a felmérés egyik vezetője szerint a számokból az is világosan kiolvasható, hogy a magukat vallásosnak mondók és a templomba járók aránya minden korosztályban csökkent.

Jóformán teljesen megszűntek a falu és a város közötti különbségek, ma már nem érvényes a megállapítás, hogy a kisebb településeken erősebb a vallásosság. Tomka Miklós szavaival élve: a korábban lezajlott városi elvallástalanodást követte a falu.

A vizsgált országok közül Románia a leginkább vallásos, kevéssel lemaradva következik Lengyelország és Moldávia. A legjelentősebb emelkedés Szlovákiában következett be, míg a legnagyobb "vallási visszaesés" Litvániában és nálunk.

Vallásosság szempontjából Magyarország hátulról a negyedik a sorban: csak a volt NDK-t, Csehországot és Szlovéniát előzzük meg.
Forrás: MTI