Soron kívüli támogatás

Soron kívüli támogatást nyújt Biri településnek az Önkormányzati Minisztérium - közölte Jauernik István államtitkár szerdán az MTI-vel, miután a Kelet-Magyarország című lapban megjelent: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község gyermekintézményeiben, az óvo

Biri ugyan késve adta be igényét a működésképtelen önkormányzatok támogatásának második ütemében, de a minisztérium ennek ellenére soron kívül újabb anyagi segítséget nyújt a településnek, így a község helyhatósága biztosan ki tudja egyenlíteni közüzemi tartozásait - mondta az államtitkár.

Jauernik István hozzátette: a második támogatási ütemről Gyenesei István miniszter október 1-jén döntött, ennek értelmében 369 önkormányzatnak további, mintegy 2 milliárd forint támogatás jut.
Az első ütemben, júliusban 558 önkormányzat összesen 3,8 milliárd forint támogatásban részesült - emlékeztetett. Hangsúlyozta, hogy akkor Biri önkormányzata már kapott pénzt, 8,5 millió forintot az Önkormányzati Minisztériumtól.

Biri 40 gyermeket ellátó óvodájában és 38 tanulót oktató általános iskolájában két és fél millió forintos tartozás miatt szeptember elején kapcsolták ki a gázszolgáltatást.
Forrás: MTI