Göncz Kinga nyomorult

Ján Slota vasárnap ismét "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kinga magyar külügyminisztert, aki Slota szóhasználata szerint már nem csak kócos, hanem "nyomorult asszony" is.

A Robert Fico kormányához tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője vasárnap ismét monumentális kettős keresztet avatott, és ez alatt ezt mondta "Nem engedünk a déli szomszédjaink felől ránk nehezedő budapesti nyomásnak: egy kócos asszony, egy nyomorult fenyegetőzik itt, és tesz fel kérdéseket annak a szlovák kormányfőnek, akinek még cipője sarkáig sem ér fel. Ezzel a nemzettel, a szlovák nemzettel szemben ezt senki nem engedheti meg magának. Mi (szlovákok) már időtlen idők óta itt vagyunk, ezek a mongolok (magyarok) meg messze-messze mögöttünk jöttek: mi már az V. századtól kezdve itt vagyunk" - idézte a szlovák hírügynökség Slotát, aki korábban olyan "kócos asszonynak" is nevezte Göncz Kingát, aki "többet törődhetne a külsejével".

A Szent Istvánt lovas bohócnak, a magyarokat görbelábú mongoloknak, a turult papagájnak nevező Slota már szlovák harckocsikkal romboltatta volna le Budapestet, s mondott olyanokat is, hogy a honfoglaló magyar hordák karddal forgatták ki a szlovák anyák hasából a csecsemőket.

Kijelentéseinek soha semmilyen következménye nem volt, és Fico miniszterelnök ezektől még egyszer sem határolódott el.

Slota vasárnap a Sáros megyei szlovák falu, Pavlovce (Kapipálvágása) mellett avatta fel a sorban már sokadik, a keleti végeken pedig a hetedik kettős keresztet. A rendezvényen kijelentette: a jövőben a legtöbb monumentális szlovák nemzeti jelkép az ország déli sávjában, a közel hétszáz kilométer hosszúságú magyar határ mentén áll majd. Mégpedig azért, hogy a Magyarországról érkezők "tudomásul vegyék: nem a Felvidéken, hanem Szlovákiában vannak".

"A szlovák nemzetnek semmi baja a magyar nemzettel, a szlovák politikusoknak sincs ellenükre a magyar nemzet. Nekünk egyszerűen csak nem tetszik a magyar politikai hatalom hozzáállása, az, ahogy hozzánk viszonyulnak. Ezt egyszerűen nem engedhetik meg maguknak" - idézte tovább Slotát a TASR tudósítója a helyszínről, ahová a - kisrepülőgépét rendre maga kormányzó - szlovák pártvezér ezúttal egy (vélhetően saját tulajdonú) francia gyártmányú helikopterrel, érkezett.

Mint a hallgatóságának elmondta: most még pilóta hozta, de fél év múlva már a helikopter kormányzására is lesz a jogosítványa.
Forrás: inforadio