Elavult külképviseleti honlapok

Kilenc külképviseleti honlap, köztük a varsói magyar konzulátus felülete évek óta nem frissül, pedig a Külügyminisztérium idén is csaknem harminc millió forintot költött az általa működtetett portál üzemeltetésére - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A szaktárca honlapján nyolc olyan, gyakorlatilag használhatatlan aloldal található, amely több mint két éve nem frissült. A nemtörődömség különösen Lengyelország esetében kínos a sokat hangoztatott lengyel-magyar barátság miatt.


A Magyar Nemzet szerint a külügyi tárca "vérszegény teljesítménye" a hazánkban működő lengyel nagykövetség naprakész, gyakran frissített honlapjával összevetve mérhető le igazán.


A szerkesztésért felelős Szalay Zsolt elismerte a frissítések hiányát, ugyanakkor azt közölte, hogy a tartalomért a külföldi missziók felelnek. Mint mondta, Budapestnek ugyan kötelessége lenne kezdeményezni, ám ehhez nincs elég emberük.

Forrás: MTI