Gáspár Laci és Tóth Vera tanácsai az új Megasztárosoknak

A legújabb Megasztár-szériával kapcsolatban elgondolkodtunk azon, vajon milyen tanácsokkal lehetne megsegíteni az ambiciózus, ugyanakkor gyakorta tapasztalatlan versenyzőket. A korábbi szériák kedvencei segítettek kombinálni.

Lehet vitatni, a Megasztár új szériája mennyire lesz sikeres: kíváncsiak vagyunk-e az új tehetségekre, vagy zene iránti igényeink már bőven kielégíttettek a korábbi sorozatok alatt. Nem akarunk állást foglalni, korai is lenne: ráadásul azt sem tudjuk még biztosan, a konkurens csatorna jégtáncolós műsora mennyire lesz erős.

Új zsűri
A Tv2 szellőztetéseinek köszönhetően, már számos lehetséges név felröppent hírként a leendő zsűritagokkal kapcsolatban. Az előzőekben megszokott öt tagú zsűri helyett, most hárman fognak ítélkezni a versenyzők felett. A női vonalat Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színésznő fogja erősíteni. A produkció folyamán, személyével kívánják garantálni, hogy mind a színpadi rátermettség, mind az előadói tehetség és a személyiség összhatásában érvényesülhessen az énektudás mellett. A színésznő, rendezőnő elmondása alapján, saját szakmai elvárásai alapján fog dönteni arról, hogy kit szeretne látni a fordulókon. „Ha az hangzik el valamelyikünk szájából, „a saját szakállamra döntök”, akkor tudjuk, hogy a másik kettő valószínűleg nem ért egyet a döntésünkkel, de valami olyat láttunk meg a jelentkezőben, ami miatt újra kíváncsiak vagyunk rá.”
Új a zsűri is, ráadásul állítólag még nem is teljes: a kelleténél több a kérdőjel az új projekt körül. Ami nézőként érdekessé teheti a műsort, az nyilván az új döntőbizottság (Eszenyi Enikő művészi extravaganciája, Fenyő Miklós eddig kevésbé ismert stílusa, illetve Mester Tamás szakmai meglátásai), illetve a tovább lazított bekerülési felvételek. A harmadik menetben engedtek be először határon túliakat, most pedig alaposan levitték a korhatárt, és immáron profikat is enegednek mérkőzni a többiek ellen. A dolog kétesélyes: a válogatásokon már feltűntek lenyűgöző hangú gyerekek, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy bírják majd a versenyt. A profiknak pedig személyes rizikó: mindig zseninek kell lenniük, ugyanakkor nagyon kellemetlen lehet, ha az amatőrök jobbnak bizonyulnak.

Semmit sem jelent, de azért nem árthat felidézni: az előző zsűri még mérlegelte a megpróbáltatásokat: ezért el is tanácsoltak ígéretes jelentkezőket, így például Zentai Márkot, aki azóta Mark művésznéven a tini korosztályban jó pár szívet megdobogtatott már.



Mindezt figyelembe véve elgondolkodtunk, a korábbi játékok sztárjai mit gondolhatnak: mennyire nagy kihívással kell szembenézni, mire kell felkészülni, vajon mi lehet az, amire érdemes előre felkészülniük. A korábbi Megasztárokkal befutott sztárok közül négyen osztották meg velünk jótanácsaikat.

Az általános konklúzió nagyjából az lett, amire titkon mi is számítottunk: nem szabad hinni a sikernek. Ebben mindannyian egyetértenek (és őket igazolhatja Gál Csaba Boogie példája is, aki maradt a bankszakmában, ahogy Varga István, a harmadik széria macis kedvence is tovább vezeti a villamosokat). Ésszel kell bánni a hirtelen jött népszerűség előnyeivel, nem felülni annak a talmi csillogásnak, ami a műsort övezi. Ha az ember talpon akar maradni a verseny után is, legalább olyan keményen kell dolgoznia, mint korábban odabent.

Nem halvérű
Palcsó Tomi nem mindig olyan visszafogott, mint gondolnánk. A Cool műsorvezetői, Orosz Barbara és Leo első ízben arra voltak kíváncsiak, vajon Tomi szokott-e igazán mérges lenni: - Nagyon ritkán vagyok dühös, de hamar elmúlik! Ettől függetlenül volt már, hogy felemeltem a hangom, bár erre nem vagyok büszke - mesélte szokásos nyugodtságával az énekes. Tomi természetéből fakadóan inkább ő az, aki másokat bosszant: - Sokat gondolkodom és keveset beszélek!- árulta el a szerinte idegesítő tulajdonságát a Cool stúdiójában. - Éppen ezért előfordul, hogy egy fontos eseményről túl későn szólok az érintettnek - tette hozzá.
rtlbulvar.hu
Palcsó Tamás

A második széria kisfiús mosolyú sztárja nem nagyon gondolkodott még a kérdésen: úgy gondolja, az mindenképp számít, hogy a versenyzők jól megtanulják a dalokat, és megpróbálják magukból a maximumot kihozni – még akkor is, ha a forgatások miatt nem is mindig zökkenőmentes a felkészülés. De ennél talán még fontosabb, hogy higgyenek abban, hogy jó az, amit csinálnak – a magabiztosság adta erő sokat segíthet ilyen helyzetekben.

Tóth Vera

Az első széria nyertese fontosnak tartja, hogy a versenyzők ne próbáljanak másnak látszani, mint amik: ne vegyenek fel sztárallűröket, tartsák a kapcsolatot szeretteikkel, és ne veszítsék el a fejüket a lehetőségtől: meglévő munkahelyet például ne adjanak fel a verseny miatt. Fontos azt is szem előtt tartaniuk, hogy ez a produkció a csapatmunkáról szól: meg kell őrizni a zene és az egymás iránti alázatot, tudni kell egymáshoz alkalmazkodni. Az ismertséget pedig óvatosan kezeljék: kemény munkával lehet csak a felszínen maradni, nem szabad felülni a csillogásnak.

Dér Heni

A Sugarloaf énekesnője elsősorban az amatőröknek tud tanáccsal szolgálni, saját tapasztalatai alapján. Fontos, hogy ugyanolyan lelkesen vegyenek részt a produkcióban, mint annak idején ő, és ne higgyenek az őket körülvevő csillogásnak. Könnyű ugyanis elhinni azt a képet, amit ez a közeg sugároz, ám nagyon kevés igaz ebből. Ezért is fontos, hogy régi baráti kapcsolataikat ne adják fel, és mindenképp vigyázzanak arra, hogy azok az emberek maradjanak, akik voltak. A profik persze mindezt már tudják, de az már egy egészen más történet, hogy lemezzel rendelkező énekesek is a műsorral akarnak igazán ismertté válni – ez sajátos lenyomata a hazai szórakoztatóipar helyzetének.

Gáspár Laci

Az első menet legjobb férfi hangja szerint nincs különösebb titok: a versenyzőknek mindig magukat kell adniuk, nem elfeledkezve persze arról sem, hogy a műsor csapatjáték. Különösebb aggódnivalójuk szerinte nincs: a közeg, amiben vannak, mindenképp inspirálhatja őket. Minden bekerült versenyző imádja a zenét, így könnyű a felkészülés. A többi pedig a közönség rokonszenvétől és a szerencsétől függ.

Nem tudjuk, a versenyzők megfogadják-e ezeket a jótanácsokat: nem lenne ostoba ötlet, maradjunk ennyiben. Nekünk magunknak sokkal jobb ötletünk nincs, mint hogy drukkolunk – a versenyzőknek és a nyertesnek is. Talán megismerünk néhány olyan új tehetséget, akikből még lehet ismert ember – ugyanakkor érdemes lesz majd arra koncentrálnunk, hogy a tehetségekre figyeljünk, akik talán nem omlanak össze akkor sem, ha nem lesznek elsők.

Mégiscsak játékról lenne szó...