Győzött a Honvéd
Harmadik mérkőzését is megnyerte az Euroliga szlovéniai selejtezőcsoportjában a Honvéd férfi vízilabdacsapata, amely a berlini Spandau 04 csütörtöki és a brit Rotherham pénteki legyőzése után ezúttal a holland Gouda együttesét múlta felül könnyedén.
Euroliga-selejtező, C csoport, 3. forduló:
Domino-Honvéd – Gouda (holland) 19-6 (6-0, 4-4, 3-1, 6-1)
Novák Ferenc szakosztály-igazgató a helyszínről az MTI-nek elmondta, hogy a legutóbbi magyar bajnokság bronzérmesének sikeréhez egy pillanatig nem férhetett kétség, így könnyed játékkal, simán győzött. A csapat legeredményesebb pólósa a háromszoros olimpiai bajnok center, Molnár Tamás volt öt góllal, míg Szivós Márton négy találatig jutott.
A hatcsapatos csoportból négy gárda jut tovább a következő selejtezőkörbe. A Kőér utcaiak 20 órától a szintén csoportgyőzelemre pályázó montenegrói Budvanszka Rivijera ellen szállnak vízbe.
Forrás: MTI