Takarékoskodik a norvég király

V. Harald norvég király mostantól kénytelen lemondani az ünnepi felvonulásait eddig hagyományosan kísérő nagyvonalú katonai pompáról - jelentette pénteken az Aftenposten című oslói újság.

Csütörtökön a megszokott 800 helyett már csak 400 ünnepi egyenruhába öltözött katona állt díszsorfalat a 71 éves uralkodónak, amikor az kastélyából a norvég parlamentbe, a stortingba vonult, hogy ünnepélyes megnyissa a törvényhozás ülését.

"Korábban több ezer katonánk volt ebben a körzetben, de ennek egyszerűen vége" - indokolta Petter Lindquist, a hadsereg szóvivője a katonák sorfalában mutatkozó űres helyeket. Legalább az egyszerű állampolgárok is tudatosítják, milyen kicsi lett a norvég hadsereg - tette hozzá az Aftenposten.

A jövő heti hivatalos állami látogatásokon a királyi testőrség tagjait, a katonai akadémia hallgatóit és a katonazenekart fogják igénybe venni a sorfalállásra és egyéb díszmegmozdulásokra. A katonai szóvivő szerint egyszerűen jobban mutat egy kisebb, összeszokott alakulat, mint egy nagyobb, amelyre ez nem jellemző.
Forrás: MTI