Biztonsági szolgálat létrehozásán gondolkodnak

Fegyveres biztonsági szolgálat létrehozásának lehetőségét vizsgálja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), ennek keretein belül romák is lehetőséget kapnának a feladatok ellátására - közölte a testület hivatalvezetője azon a konferencián, amelyet a cigá

Piros Attila úgy fogalmazott: a fegyveres biztonsági őrzésről szóló törvény és a rendőrségi törvény is lehetővé teszi, hogy a rendvédelmi szervek létrehozzanak fegyveres biztonsági szolgálatot. Ezért azt vizsgálják, hogy a rendőrség keretein belül, szolgáltatási elemként "életképes-e ez a lehetőség", amelyben azok a romák is részt vehetnek, akik ezen a területen feladatot vállalnának.

Az ORFK hivatalvezetője azt mondta, ma már természetes, hogy a romák számára is nyitva áll az út a rendőrré váláshoz, ha a középiskola elvégzése után kétéves rendészeti szakközépiskolai oktatásban vagy főiskolai képzésben részesülnek. A cigányság és a rendőrség közötti együttműködés további kiterjesztésére pedig módot adna a biztonsági szolgálat létrehozása - tette hozzá.

A Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) által szervezett, Egy hétvége a másság jegyében című fórumon Teleki László (MSZP) országgyűlési képviselő, a miniszterelnök roma ügyekért felelős főtanácsadója elmondta: az országban elsőként a dél-zalai városban valósult meg közel egy évtizede a rendőrség és a cigányság közötti együttműködés, amely azóta országossá vált. Ennek része a közös bűnmegelőzési tevékenység, valamint a rendőrök mára kötelezővé vált cigány népismereti oktatása.

A roma képviselő azt mondta: nem elégedett az eddig elért eredményekkel, vagyis több roma származású rendőrre lenne szükség az országban. A bűnmegelőzés terén is hatékonyabb együttműködést szeretne, hogy ne legyen kiszolgáltatott a cigányság, éppen ezért akarnak aktívabban részt venni a prevencióban - közölte.
Forrás: MTI