A tehetetlenség képzelgésekhez vezet

Amikor az emberek úgy érzik, elvesztették a helyzet fölötti kontrolljukat, gyakran hajlanak arra, hogy üldöztetéssel és babonákkal magyarázzák azt, ezzel uralva valamelyes a szituációt - közlik amerikai kutatók a Science című tudományos magazin legújabb s

"Minél kevésbé tudják az emberek kontroll alatt tartani saját életüket, annál inkább próbálják meg mentális tornamutatványokkal visszanyerni az ellenőrzést" - mondta Adam Galinsky, az illinois-i Northwestern Egyetem etikával és vezetéstudománnyal foglalkozó kutatója.

A kutató szerint a kontroll érzése annyira fontos az emberek számára, hogy hiánya természetünkből adódóan fenyegető. "A félreértelmezés rossz lehet és tévútra viheti az egyént, mégis elképesztően gyakori, és valószínűleg mély és tartós pszichológiai szükségletet elégít ki" - magyarázta Galinsky. Kutatótársával, az austini Texas Egyetemen dolgozó Jennifer Whitsonnal hat kísérleti helyzetben vizsgálták, hogyan reagálnak a kontrollt elvesztő tesztalanyok.

Az egyik kísérletben például megkérték a résztvevőket, hogy nézzenek meg szemcsés képeket. Ezek felén véletlenszerű pontok voltak, másik felén viszont a szemcsés háttér miatt alig kivehető képek. A kísérleti alanyok 95 százaléka azonosította a valóban elrejtett képeket, és meglepő módon a véletlenszerűen "pöttyözött" képek 43 százalékán is fedeztek fel ábrát.

"Az emberek téves mintázatokat látnak mindenféle adathalmazban, tőzsdei trendeket képzelnek, nyugalomban lévő arcokat látnak, összeesküvéseket fedeznek fel ismerőseik közt" - véli Whitson. A struktúrák és a megértés utáni vágy önbecsapáshoz vezeti az embereket.

A kutatók szerint a vizsgálatok egyértelműen mutatták: azok a résztvevők, akik nem érezték, hogy uralnák a helyzetet, sokkal nagyobb eséllyel fedeztek fel olyan ábrákat, melyek nem léteztek és összeesküvést sejtettek ártalmatlan helyzetekben.
Forrás: MTI