A KÖBE és a TIR is összeomolhat

A gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozó két másik egyesületet is maga alá temetheti a MÁV Biztosító összeomlása. A Népszabadság értesülése szerint hamarosan a kormány elé kerülhet az a törvénymódosító javaslat, amely megtiltaná a biztosítóegyesülete

Az előterjesztés szerint új engedélyeket erre a tevékenységre már nem adnának ki, a már működő egyesületek pedig legkésőbb 2010 végéig foglalkozhatnának ezzel a biztosítási ágazattal. A tárca állítólag fogyasztóvédelmi szempontokkal indokolta a tervezett lépést, ami azt jelenti, hogy közvetve a MÁV Biztosító viharos megszűnése okozhatja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac két másik egyesületi szereplője, a KÖBE és a TIR vesztét is.

A Szegedi Tudományegyetem vezetése úgy döntött: kiköltöztetik a működtetésük alatt álló Pulz utcai pszichiátria épületéből az ellátást egy több éve lakatlan korábbi nővérszállóba, hogy a belvárosi értékes ingatlant megvásárolhassa, majd értékesíthesse az önkormányzat - írja a Magyar Nemzet. Az egyetem és a szocialista városvezetés egészségügyi integrációval, a helyi jobboldal viszont ingatlanspekulációval magyarázza a döntést. Az önkormányzat először háromszázmillió forintért az államtól veszi meg az épületet, majd utána értékesíti azt. A pszichiátria vezetője és az orvosok azonban csak a sajtóból értesültek az áthelyezésről.

2008. augusztus végére 1,474 millióra nőtt a vezetékes szélessávú előfizetések száma, miközben folytatódott a vezetékestelefon-vonalak számának lassú csökkenése - olvasható az index.hu-n. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma augusztusban alig 0,3 százalékkal 784 ezerre nőtt, míg a gyorsjelentésben szereplő négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltató szélessávú internet-előfizetőinek száma 1,46 százalékkal 497 ezerre emelkedett. A gyorsjelentésben szereplő négy kábelszolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon mintegy 70 százalékos, így a szélessávú internet-szolgáltatásra kábeltelevíziós hálózaton keresztül előfizetők száma országosan 690 ezerre emelkedett augusztus végére.

A Világgazdaság cikke szerint valóságos "hangzavar" bontakozott ki tegnap az EU vezető politikusai között a globális pénzügyi válságra adandó közös európai válasz kapcsán. Párizs cáfolta azt a sajtóértesülést, amely szerint egy 300 milliárd eurós bankmentő alap felállítását kívánja javasolni. Nicolas Sarkozy államfő válságtalálkozóra hívta holnapra Német- és Olaszország, Nagy-Britannia és az EU vezetőit. A közgazdászok között nincs egyetértés azzal kapcsolatban, vajon szüksége van-e Európának a beavatkozásra.

A pénzpiaci válság az európai piacra terelte a spekulációs tőkét - legalábbis ezt mutatja a Napi Gazdaság szerint, hogy az elmúlt időszakban ezen a területen gyorsan nőtt a befektetői kereslet, és ezzel párhuzamosan az árak meredeken emelkedtek. Angliában hivatalos adatok szerint 2008 első félévében 24 százalékos volt a drágulás. Magyarországon akadnak vélemények, amelyek szerint a csatlakozás óta szinte befagyott a földpiac. A kereskedést a bérleti rendszer mellett az osztatlan közös földtulajdonok is akadályozzák. A magyar mezőgazdaság jellemzően bérelt földön működik.

A biztosítási szektort nem fenyegeti a pénzügyi válság olyan mértékben, mint a bankszektort, a biztosítók központi tevékenysége továbbra is stabil - véli Andrew Moss, az Aviva csoport nemzetközi vezére, akit a portfolio.hu idéz. A szakember a közép-kelet-európai régióban óriási növekedési lehetőségeket lát a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlődésének és a relatíve alacsony piaci penetrációnak köszönhetően.
Forrás: inforadio