Teljesítette a célokat a kajak-kenu "hadosztály"

A sportág az olimpián, a világ- és Európa-bajnokságokon is teljesítette azokat a célokat, melyeket a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége az elmúlt négy évre megfogalmazott és ugyanez igaz a szakmai tevékenységre is - állapította meg szerdai ülés

Az MKKSZ-től kapott tájékoztatás szerint a testület értékelésében kiemelte: a korosztályos versenyeken is kiemelkedően teljesítettek a magyar versenyzők, ami rendkívül bíztató a következő olimpiai ciklus előtt.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke hangsúlyozta: az elmúlt három olimpián a kajak-kenu kilenc aranyérmet nyert és a legtöbb olimpiai pontot gyűjtötte. A kiemelkedő eredményességet figyelembe véve kijelenthető, hogy ezen időszak alatt a sportág a magyar olimpiai mozgalom meghatározó erejévé vált.

Schmidt Gábor főtitkár arról beszélt, hogy a következő időszak legfontosabb feladata a klubrendszer megerősítése, az edzői életpálya modell és licencrendszer életre hívása. A fejlesztések végrehajtásához változtatni kell a szövetség struktúráján, melyhez szükséges az alapszabály módosítása is, ezért novemberben rendkívüli közgyűlésre kerül sor. Az MKKSZ-től kapott tájékoztatás szerint a testület értékelésében kiemelte: a korosztályos versenyeken is kiemelkedően teljesítettek a magyar versenyzők, ami rendkívül bíztató a következő olimpiai ciklus előtt.

Baráth Etele, az MKKSZ elnöke hangsúlyozta: az elmúlt három olimpián a kajak-kenu kilenc aranyérmet nyert és a legtöbb olimpiai pontot gyűjtötte. A kiemelkedő eredményességet figyelembe véve kijelenthető, hogy ezen időszak alatt a sportág a magyar olimpiai mozgalom meghatározó erejévé vált.

Schmidt Gábor főtitkár arról beszélt, hogy a következő időszak legfontosabb feladata a klubrendszer megerősítése, az edzői életpálya modell és licencrendszer életre hívása. A fejlesztések végrehajtásához változtatni kell a szövetség struktúráján, melyhez szükséges az alapszabály módosítása is, ezért novemberben rendkívüli közgyűlésre kerül sor.
Forrás: MTI