Jövő héten tárgyalnak a költségvetési plafonról

A parlament házbizottsága konszenzussal fogadta el, hogy a parlamenti bizottságok már a jövő héten tárgyaljanak SZDSZ költségvetési plafonról szóló törvényjavaslatának általános vitára bocsátásáról – közölte Kóka János csütörtökön az MTI-vel.

A szabad demokraták frakcióvezetője azt mondta: ezt azért tartják rendkívül fontosnak, mert a plafontörvény leglényegesebb célja, hogy megteremtse az adócsökkentés lehetőségét. Így lehetővé válik, hogy a Ház ennek a javaslatnak az esetleges elfogadása után döntsön a jövő évi adótörvényekről és a költségvetésről.

Kóka János elmondta hogy először az MDF képviselőivel sikerült megállapodniuk arról, hogy a házbizottság ülésén mindkét párt kiáll a javaslat mielőbbi tárgyalása mellett.

A frakcióvezető elmondta azt is, hogy az október 13-án kezdődő héten a Ház várhatóan lefolytatja az általános és a részletes vitát, és az október 20-án kezdődő héten megtörténhet a zárószavazás.
Hozzátette: abban is megállapodtak, hogy mind az öt parlamenti frakció támogatni fogja ezt a menetrendet.
Forrás: MTI