Fájdalomdíj lesz a Tüskecsarnokból?

Ugyanannak a cégnek a leányvállalata az egyetlen jelentkező a Tüskecsarnok kongresszusi célú hasznosítására kiírt pályázaton, mint amelyik a kormányzati negyedet építhette volna - közölte Rétvári Bence (KDNP) országgyűlési képviselő, aki szerint ez feltűn

Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a képviselő lejátszott egy hangfelvételt, amelyen az hallható, hogy a KÉSZ Kft. - a kormányzati negyed kivitelezésére kiírt pályázat egykori nyertese - leányvállalatának képviselője azt mondja: ők már két éve "kilincseltek", hogy írjanak ki pályázatot, és a félkész XI. kerületi Tüskecsarnokot, amely sportközpontnak épült, konferenciaközpontként fejezzék be.
Rámutatott: feltűnő, hogy éppen akkor írták ki kongresszusi célú hasznosításra a pályázatot, amikor a KÉSZ Kft. jogi eljárás indítását helyezte kilátásba a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel szemben.

Aggályosnak tartjuk, hogy végső formájában a magánbefektető ösztönzésére írták ki a csarnok pályázatát, és hogy nem a sportéletnek, hanem a beruházó gazdasági érdekének megfelelő döntés született - jegyezte meg a képviselő.

Az ügyben Rétvári Bence írásbeli kérdést nyújtott be Veres János pénzügyminiszterhez, amelyben tájékoztatást kér a pályázatról.

A sajtótájékoztatón Sölch Gellért, a Fidelitas XI. kerületi önkormányzati képviselője rövid tájékoztatást adott a Tüskecsarnok eddigi történetéről.

Mint mondta, a Tüskecsarnoknak, mint sportlétesítménynek az építése 1997-ben állt le; befejezésére 2003-ban Gyurcsány Ferenc akkor még sportminiszterként tett ígéretet, a projekt azonban valósult meg. Végül az MNV-hez került a létesítmény, amely a privatizálására, kongresszusi célú hasznosítására írt ki pályázatot - fűzte hozzá Sölch Gellért.
Forrás: MTI