Ellentmondásos a szegénység elleni küzdelem

Az eredmények ellenére "nagyon ellentmondásos" a szegénység elleni küzdelem helyzete, mivel több folyamat is a probléma újratermelődése irányába hat - hangoztatta szerdán, Budapesten, az ENSZ Akadémia 2008 rendezvényén Tomaj Dénes, a Külügyminisztérium fő

A válságok miatt évente 16 millió ember kénytelen elhagyni lakhelyét, sokukra a szegénység, a mélyszegénység vár, az utóbbi hónapok élelmiszerár-emelkedése miatt mintegy százmillió ember került az OECD által megállapított szegénységi szint alá, s évente körülbelül ugyanennyien kerülnek ebbe a helyzetbe társadalombiztosítás hiányában - sorolta.

Megjegyezte: eközben a világ fejlett államai a célként kitűzött érték - GDP-jük héttized százaléka - alig felét fordítják nemzetközi fejlesztésre, ráadásul ezen belül is nagy a szórás: egyes skandináv államok e ráta felett áldoznak e célra, míg az Egyesült Államok 0,3 százalékot teljesít.

"Nem arról van szó, hogy a szegénység kifejezetten Afrika vagy Latin-Amerika egyes részeinek problémája volna" - hívta fel a figyelmet a diplomata, utalva arra, hogy az OECD szegénységi küszöbe alá esik Bosznia-Hercegovina, Macedónia és Moldova is.
Forrás: MTI