Elárverezék Diana bizalmas leveleit

28.500 fontért (8,7 millió forint) kelt egy angliai árverésen a Diana hercegnő által tizenéves korában dajkájának, Marie Clarke-nak írt négy bizalmas levél, amelyekben családi ügyekről pletykált.

Az egyik, 1978-ban kelt levélben az akkor 17 éves Diana arról számolt be, hogy Sarah nővérét hiába próbálta meg "férjhez adni" Károly walesi herceghez - akinek egyébként három évvel később ő maga lett a felesége.

Diana megemlíti, hogy testvére, Károly, továbbá Jane nevű másik nővére és ő maga is részt vettek az eredménytelennek bizonyult próbálkozásokban. "Az utóbbi években Jane, Károly és én több férfihoz is megpróbáltuk hozzáadni Sarah-t, de mindenütt kudarcot vallottunk" - olvasható a levélben. "Még Károly herceget is fel akartuk venni (a jelölt)listára, de megkönnyebbültünk, amikor ez lekerült a napirendről" - tette hozzá Diana.

Ezért a levélért a vevő 12.431 fontot fizetett a keddi árverésen az Reeman Dansie aukciós ház közleménye szerint.

A borsos ár nyilván megérte, mivel ugyanott Diana, aki házassága után az elegancia megtestesítőjévé vált, elárulja, hogy szeret táncolni és énekelni, de nem érez tehetséget rá. "Hangom szörnyű, és ha valaki táncolni lát, mintha egy elefántot látna, ezért aztán senki sem néz" - írta a jövendő walesi hercegnő.

Diana három másik, a dajkához írt levele 16.079 fontért kelt el.
Diana 1981-ben mesés esküvőn ment férjhez Károly herceghez, 1996-ban azonban elváltak és a hercegnő a következő évben egy máig vitatott párizsi közlekedési balesetben életét vesztette.
Forrás: MTI