Hiller: 4,8 milliárd forint nyelvoktatásra

A következő három évben várhatóan 4,8 milliárd forint európai uniós pályázati forrás áll majd rendelkezésre nyelvoktatásra, ezen belül felnőttképzésre is - közölte az oktatási miniszter kedden újságírók előtt Budapesten.

Hiller István azt követően beszélt erről, hogy Leonard Orbannal, az Európai Bizottság többnyelvűségért felelős biztosával közösen tartott sajtótájékoztatón a novemberben az Európai Tanács elé kerülő stratégia főbb céljait ismertette.

Leonard Orban azt hangsúlyozta, hogy a többnyelvűségnek Európában hidat kell képeznie az országok között, nem pedig megosztottságot. Utalt arra is, hogy az Európai Unió lakosságának négy százaléka a közösségen kívüli országból származik.
Forrás: MTI