Európa kisebb áldozatra számít

Európában a kereskedelmi banki struktúra dominál, amelyeknek a működése biztonságosabb, mint a befektetési bankoké. Épp ezért nem lesz annyi áldozata az Amerikából indult hitelpiaci válságnak - mondta el az ING Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója.

Míg Európában a kereskedelmi bankok vannak többségben, azaz a vállalkozásokat segítő, tőkeerősebb pénzintézetek, addig a tengerentúlon a befektetési bankok dominálnak. Ez utóbbiak szinte kizárólag befektetési szolgáltatásokat végeznek, azaz értékpapírügyletekkel foglalkoznak - mondta az InfoRádióban Benczédi Balázs, az ING Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója.

A strukturális különbség miatt az Európába most begyűrűző pénzügyi válság nem fog annyi és akkora áldozatokat szedni, mint az Egyesült Államokban, ahol a legnagyobb bankok csaknem fele eltűnt a piacról - tette hozzá a szakember.

Benczédi Balázs szerint az elkövetkezendő hetekben még számos pénzintézetről derülhet ki, hogy állami segítségre szorul - és addig a befektetések is megcsappannak -, november végén és főleg a jövő év elején azonban már lecsillapodnak a kedélyek, és a "pénz elkezdi keresni a helyét", azaz a tőketulajdonosok már keresni fogják azokat a lehetőségeket, ahol fialtathatják a pénzüket.

Elmondta azt is: egyelőre az is kiszámíthatatlan, hogy a tőzsdékkel mi történik az elkövetkezendő hetekben, az azonban valószínű, hogy nagy ingadozásokra lehet számítani. A részvénypiac akár 15 százalékkal is eshet, de ugyanennyivel emelkedhet is - mondta a szakember.

Épp ezért, aki rövid távon forgatja a pénzét a tőzsdén, annak mostanában nem érdemes befektetni, de aki középtávú nyereség reményében fektet be részvényekbe, annak egyes papírok jövedelmezők lehetnek.
Forrás: inforadio