Arnóth emelt fővel távozott

Kósa Lajos szerint Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő "emelt fővel távozott", miután az egész parlamenttől elnézést kért és azonnal lemondott mandátumáról. A Fidesz alelnöke és hajdú-bihari elnöke, Debrecen polgármestere erről kedden nyilatkoz

A hétfői parlamenti ülésnap elején Iváncsik Imre, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár az adatgyűjtési üggyel kapcsolatban válaszolt Gulyás József (SZDSZ) napirend előtti felszólalására, az államtitkár válasza után pedig Arnóth Sándor azt kiabálta be: "Lógni fogsz!". Arnóth Sándor még hétfőn lemondott mandátumáról.

Kósa Lajos szerint "becsülendő, hogy Arnóth Sándor a történtek után az egész parlamenttől elnézést kért és azonnal lemondott".

Hozzátette: több tucat politikus mondott már vállalhatatlan mondatokat, mint például azt, hogy "hazudtunk éjjel-nappal", de senkiben nem volt ennyi tartás, ezért Arnóth Sándor emelt fővel távozott.

Rácz Róbert, a hajdú-bihari közgyűlés fideszes elnöke szerint azzal, hogy Arnóth Sándor a nyilvánvalóan indulatból és meggondolatlanságból elhangzó mondat után megkövette az Országgyűlést, majd lemondott mandátumáról, "olyat cselekedett, ami eddig még nem fordult elő a képviselők körében, pedig számos alkalommal szükség lett volna a bocsánatkérésre és a felelősségvállalásra".

Rácz Róbert keddi közleményében kifejtette: Arnóth Sándor nagyot hibázott, majd ezt követően ő mérte ki saját magára a büntetést.

"Reméljük, az MSZP politikusai elszégyellik magukat, és saját házuk táján is hasonló erkölcsi szigorral járnak el! Sajnos sok párttársukra ráférne a figyelmeztetés és a lemondásra való felszólítás" - reagált Rácz Róbert arra, hogy több MSZP-szervezet és vezető a polgármesteri posztról való lemondásra és a közéletből való visszavonulásra szólította fel Arnóth Sándort, Püspökladány polgármesterét.
Forrás: MTI