Meglesz az ítélet?

A Csongrád Megyei Bíróságon kedden várhatóan ítéletet hirdetnek első fokon a barátnője meggyilkolásával vádolt, korábban börtönőrként dolgozó szegedi férfi ügyében.

A vádirat szerint a 28 éves férfi 2003 októberétől a büntetés-végrehajtásnál dolgozott, törzsőrmesteri rangban körletfelügyelői feladatokat látott el a Szegedi Fegyház és Börtönben.

A férfi 2007. augusztus 6-án elment a barátnőjéhez. Vele 2002-ben ismerkedett meg és 2004 vége óta élt együtt, de egy hónappal korábban elköltözött tőle. A lány lakásában vacsorát készített, beszélgettek. A férfi azt gyanította, hogy különélésük idején a lány kapcsolatot létesített egy közös barátjukkal, ám ezt mindkét érintett tagadta.

Az étkezés után a vádlott a konyhában magához vett egy 16 centiméteres pengéjű konyhakést, egy pólóval letakarta, s azt követően, hogy a lány távozásra kérte, harmincötször megszúrta és megvágta őt. A sérülések érintették a szívet, a tüdőt, a nyakat, azok közül tizenkettő önmagában is halálos lett volna. A férfi letakarta a holttestet és távozott a lakásból.

A vádlottat 2007. augusztus 11-én éjszaka fogták el Csongrádon, egy ifjúsági szálláson. A férfi a tárgyalás során bűnösnek vallotta magát. Mint mondta, megbánta tettét, annak elkövetésére azonban nem emlékszik.

A vádlottról több, egymásnak részben ellentmondó elmeszakértői vélemény is született. A nyomozóhatóság és a bíróság által kirendelt szakértő álláspontja szerint a férfi a cselekmény során enyhe fokban korlátolt volt, személyiségzavara azonban nem éri el a büntetőjogban rögzített betegségszintet. A védő által készíttetett szakvélemény szerint a korlátozottság súlyos fokú volt.
Forrás: MTI