Szívnak a britek

A dohányzás egészségügyi következményeit bemutató, szándékosan sokkoló fényképekkel kell ellátni jövő héttől a Nagy-Britanniában forgalomba kerülő cigaretták csomagolását.

Az Európában elsőként bevezetett, október 1-jétől érvényes előírás alapján elrákosodott tüdőkről, érszűkülettől üszkösödő lábakról, szájüregi és felső légúti rákos daganatokról, elrothadt fogsorokról, szívműtétekről készült színes orvosi fotókat kell elhelyezni a cigarettásdobozokon.
A képek a 2003 óta kötelező, a dohányzás egészségügyi kockázataira figyelmeztető eddigi írásos felhívások helyére kerülnek.

Nagy-Britanniában jelenleg 10 millió a rendszeresen dohányzók száma - ez a felnőtt lakosság negyede -, és a statisztikák szerint a dohányzás okozta betegségek évente egy közepes városnyi, hozzávetőleg 90 ezer ember halálát okozzák.

Az állami egészségügyi szolgálat, az NHS szerint a brit dohányosok 70 százaléka fel akar hagyni e szenvedélyével; a jövő héten életbe lépő előírással nekik is segíteni akarnak a végső döntés meghozatalában.

A szakemberek már az eddigi figyelemfelhívó kampányok eredményét is biztatónak tartják: kimutatások szerint az utóbbi tíz évben csaknem kétmillióan szoktak le a cigarettáról Nagy-Britanniában.

A sokkoló fotók elhelyezésének jogszabályi előírását már négy éve kilátásba helyezte a brit kormány; az elképzelésből az idén lett törvény.

A dohányosok befolyásos érdekvédelmi szervezete (Forest) már az előkészítés időszakában erőteljesen tiltakozott az elrémisztő képek kötelezővé tétele ellen. A kampánycsoport vezetője annak idején "beteges tréfának" minősítette a tervet, és közölte: hasonló felvételeket autókon, édességek és alkoholfélék, valamint zsíros ételek csomagolásán is el lehetne helyezni.
A brit kormány azonban egyre erőteljesebb dohányzásellenes kampányt folytat. A dohánytermékek sajtóbeli és közterületi reklámozását 2003-ban tiltották be, és tavaly július óta Nagy-Britannia egész területén minden zárt közösségi helyiségben tilos rágyújtani. Ez 3,7 millió intézményt és munkahelyet érint, köztük csaknem 200 ezer pubot, bárt és éttermet.

Tavaly októberben 16 évről 18 évre emelték azok alsó korhatárát, akiknek törvényesen el lehet adni dohányterméket; az ezt megszegő üzleteket akár be is zárhatják.

Sajtóértesülések szerint létezik egy olyan kormányzati elképzelés is, amelynek alapján a jövőben a boltok nem tárolhatnák látható helyen az eladásra kínált dohányféléket, és a cigarettaautomatákat is leszerelnék.
Forrás: MTI