A víközmű társaságoknak önkörményzati kézben a helyük

A Fidesz szerint a még állami tulajdonban lévő regionális víziközmű-társaságok vagyonát át kellene adni az érintett önkormányzatoknak. Erről Babák Mihály országgyűlési képviselő, a párt önkormányzati tagozatának alelnöke tájékoztatta pénteken az MTI-t.

A rendszerváltás után a megyei víziközmű-társulások tulajdonjogát átengedték az érintett önkormányzatoknak, ám ebből öt regionális társaság kimaradt, vagyis ezek továbbra is állami tulajdonban vannak - olvasható a közleményben.

A Fidesz attól tart, hogy az Új Tulajdonosi Program keretében a kisebbségi kormány az öt regionális víziközmű-társaság részvényeit értékesíteni akarja, illetve be szeretné vezetni a tőzsdére. A tagozat elnöksége szerint ez azt jelenti, hogy több mint 600 település esetében, 1.4 millió embert érintően nem a helyi önkormányzatok rendelkeznek majd az egészséges ivóvizet adó kutakról, vízbázisokról, a víz- és szennyvízvezetékekről, hanem azok a befektetők, akik végül a részvényeket felvásárolják.

Ezért azt szeretnék, hogy ezek a társaságok hosszú távon maradjanak közösségi tulajdonban, illetve azokat az érintett települési önkormányzatok - vagy azok önkéntes társulásai - kapják meg ingyenesen az államtól, és kerüljön a forgalomképtelen törzsvagyonba az öt regionális víziközmű-társaság törzsvagyona, közöttük a kutak, vezetékek és szennyvíztisztítók.
Forrás: MTI