Duna TV: pénteken eldől

Pénteken dől el, hogy újrázhat-e pályázat nélkül a Duna Televízió elnöki posztján Cselényi László: összeül a médiumot felügyelő nagykuratórium, amely - több tag előzetes közlése szerint - a délutáni órákra hozhatja meg döntését.

A kisebbik köztévét felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége múlt csütörtökön, harmadik nekifutásra szavazta meg, hogy kezdeményezi az újrázást; a Fidesz és a KDNP által delegált testületi tagok nem vettek részt a döntéshozatalban.

A 12 elnökségi tagból mind a nyolc résztvevő a kezdeményezés mellé állt, a javaslat éppen a médiatörvényben előírt kétharmados támogatást kapta; pénteken a 23, társadalmi szervezetek által delegált taggal kiegészült nagykuratóriumnak kell hasonló arányban igent mondania a felvetésre.
Cselényi László - akinek elnöki mandátuma jövő február közepén jár le - június elején nyilatkozott úgy az MTI érdeklődésére, hogy vállalná újabb négy esztendőre a közszolgálati médium vezetését.

Simkó János, a televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöke akkor arról beszélt: szeptemberben születhet döntés arról, hogy kezdeményezik-e Cselényi László újrázását; a kérdésben lényeges szempont lesz, hogy milyen megoldásokat javasol a menedzsment a televízió megbillent gazdálkodási egyensúlyának helyreállítására. Emlékeztetett arra: a tavalyi évet közel 400 milliós mínusszal zárta a társaság, az idei üzleti tervben is mintegy 250 milliós deficit szerepel.

A nem sokkal később megjelent hírek szerint összesen félmilliárdos költségcsökkentést, illetve bevételnövelést vár a Duna Televízió menedzsmentjétől a felügyelő közalapítvány kuratóriuma.
A humánerőforrás-gazdálkodásban 300 milliós, a műsorstruktúra átalakításával pedig harmad ekkora megtakarítást várnak; további 30-50 millió forintot kell előteremteni abból, hogy a menedzsment "vonzó üzleti ajánlatokat" dolgoz ki "magyar többségi tulajdonú és a Kárpát-medencei régióban dinamikusan befektető vállalatok számára", így növelve a reklám- és szponzorbevételeket.
Forrás: MTI