Advertum-cég felszámolását kezdeményezhetik

Az Advertum Kft. tulajdonában lévő, jelentős koncessziósdíj-tartozást felhalmozó rádiós cég felszámolását kezdeményezheti heteken belül a médiahatóság; erről a javaslatot jegyző, a Fidesz által delegált Szalai Annamária tájékoztatta az MTI-t.

Közlése szerint felvetése, hogy az indítványt soron kívül tárgyalják, a szerdai ülésen nem kapott többséget, így várhatóan két hét múlva kerülhet napirendre a téma.

Az MTI-hez eljutott beadvány azzal érvel: az MTC-Jonatán Rádió Kft. ugyan tavaly augusztusban átvette az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) fizetési felszólítását, de azt a rendelkezésére álló 15 napon belül "indokolt írásbeli nyilatkozatban nem vitatta és nem is egyenlítette ki azt".

A díjtartozás ügyében a hatóság már a nyáron is tett lépéseket: a cég egy debreceni és egy miskolci koncesszióját július közepén visszavonták, de mivel a harmadik adó esetében a javaslat nem kapott többséget, azt csupán egyhetes felfüggesztéssel sújtották.

Ugyanekkor úgy határozott az ORTT, hogy 180 napot ad a társaságnak egy meg nem nevezett tulajdonosi összeférhetetlenség felszámolására; tette ezt a médiatörvény azon passzusa alapján, amely kimondja: a körzeti, helyi műsorszolgáltató a vételkörzetébe eső hasonló cégnél - bizonyos kivételektől eltekintve - befolyásoló részesedést nem szerezhet.

Az ORTT sajtóosztályának csütörtöki közlése szerint a társaság mindeddig nem jelentette be, hogy lépett volna az ügyben.
Forrás: MTI