A BKV következmények nélküli vállalat

Az új paraméterkönyv bevezetésével elviekben javult a tömegközlekedés. A jóakarat vélelmezése megkívánja, hogy így gondoljuk. Ehhez képest azonban a munkába jutás csak körülményesebb lett. Nem elég, hogy ritkábban járnak a buszok, de ha egy kimarad, akkor

A múlt hét egyik reggelén gyanútlanul állok a megállóban. A „gyanútlan”-t persze csak nagy jóindulattal lehet kis túlzásnak mondani, hiszen a busz általában bent szokott állni a végállomáson, amikor a már bejáratott villamossal elérem az Árpád híd budai hídfőjét. Ezen a reggelen azonban minden más volt. A busznak hűlt helye, s nem sokkal odébb egy igencsak furcsán álló, bal oldalára támaszkodó Ikarus vesztegelt, mögötte pedig a jól ismert „Műszaki zavarelhárítás” feliratot viselő autó állt. A buszvezető és a szerelő pedig valamit nagyon nézett a hátsó ajtónál.

Eddig még nem is lenne feltétlen probléma. A viharfelhők akkor kezdtek gyülekezni a fejem fölött, amikor a roncs közelébe érve láttam, hogy az egy 137-es, és mivel közel-távol nem volt egy se hasonló számozással, egyből tudtam, hogy ez lenne az a busz, ami fölvinne a hegyre. Optimista ember lévén most is előkaptam a tarsolyomból a jó öreg mondást: a tonhal megy elől, a remény hal meg utoljára. „Csak beindítják valahogy, elmegy az a busz olyan ajtóval is, amit nem lehet kinyitni… Csak az a fránya kerék ne nézne ki olyan furcsán.” – lökdösték egymást a gondolataim. Az indulás időpontjának közeledtével egyre csak távolodott az esélye annak, hogy életet leheljenek a nyugdíjazását váró vasba.

Egyre több kolléga van a megállóban. Már öt perce el kellett volna indulnunk. Egyszer csak befordul a híd alá a megváltást jelképező robosztus gépezet. Már-már az is felér egy csodával, hogy beáll az indulásra kijelölt helyre. És most jön a hidegzuhany! A sofőr leállítja a motort, kiszáll a fülkéből, egy-két utas kérdésére szinte magától értetődő flegmasággal vállat rándít és elhagyja a gépjárművet.

Nem elég, hogy máris elkéstem, megfagytam a korán jött tél csípős hidegétől, még azt is le akarják nyomni a torkomon, hogy nem indul el a busz. Egyébként is húsz percenként indítják a járatokat, egy kimaradásával ez az idő pillanatok alatt negyven perce dagad. Amekkorára az orrom a 0 Celsius fok körüli hőmérséklettől.

De végül sikerül elindulni. Mintha mi se történt volna, elhagyjuk a végállomás területét és haladunk a Főváros remek minőségű útjain. Az első megállóban ismételten néhány, a jegy, illetve a felnőtt bérlet horribilis árának ellentételezése végett jogosan elvárt, utasbarát szolgáltatást remélő utas akad ártatlan sofőrünk útjába, aki a jól begyakorolt tornamozdulatok árnyékába bújva jó nagy ívben elkerüli a konfrontáció legapróbb lehetőségét is.

Egy-két kósza gondolat

A kollégákkal karöltve a hosszúra nyúlt beérkezés alatt egy gyorsan összehozott ötletbörzét tartottunk. Azokat a javaslatokat, miszerint egy hasonló esetben, mint ami minket ért, szinte felesleges is megemlítenem, de azért csak dióhéjban: a következő járat induljon el a kimaradó helyett, hogy az utasközönség ne szenvedje kárát annak, hogy a bevételt nem korszerűsítésre fordítja a vezetőség. De ha már nem tud elindulni semmi, mert nincs elég busz, akkor legalább valakit küldjenek oda, hogy szóljon!

És ha már buszon vagyunk, mindenkiben felszakadtak a régi sebek, a rossz tapasztalatok, amelyeket nehezen sikerült elfelejtenünk, ismét előtérbe tolultak. Az éjszaka önmagában is sok veszélyt hordoz, főleg, ha az ember egy éjjeli járaton utazik. Sok a részeg, a büdös ember. Akiket el-elviselünk, csak ne kelljen egy légtérbe tartózkodnunk velük. És ez nem prűdség, hanem alapvető emberség és a köz tiszteletének kérdése. A szabályok szerint illuminált, illetve a jármű tisztaságát és más emberek jó közérzetét veszélyeztető személy nem veheti igénybe a Budapesti Közlekedési Vállalat szolgáltatásait. Amint egy olyasvalaki, akire bármilyen mértékben illik a korábbi leírás felszáll a járműre, azt a sofőrnek joga, sőt, kötelessége leszállítani. De valamiért mégsem teszik meg… Pedig elvileg tisztában vannak vele, hogy ez a feladatuk, hisz a szerződést ők is aláírták és tudták, mit vállnak egy éjszakai számmal a jobb fizetés érdekében.

Szó se róla, bizonyos szempontból megértem őket, de azt gondolom, jogosan várjuk el, akik fizetünk azért, hogy A-ból B-be tömegközlekedéssel jussunk el, hogy ő elvégezze a munkáját a mi érdekünkben.

Ezért követelem, hogy megkapjam azt, ami jár!