Uniós szűrőbusz

Márciusban kezdte el munkáját, és eddig 40 településen járt az a szűrőbusz, amely az Európai Unió által finanszírozott, a térségben rendkívül magas arányú szív- és érrendszeri betegségek visszaszorítására indított egészségügyi program megvalósítását segít

A szív- és érrendszeri betegségek okozta korai halálozások aránya háromszor magasabb Magyarországon az uniós átlagnál, a kór több áldozatot szed, mint más betegségek és a balesetek együttesen, Szabolcsban pedig még ennél is riasztóbb a mutató - mondta Bakosné Mikula Edit.

Kiemelte: az Európai Unió támogatásával 1,2 milliárd forintos költségből alakítottak ki egy Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpontot a nyíregyházi súlyponti kórházban. A centrumban - Európában egyedülálló módon - együtt dolgoznak mindazok az orvosi társszakmák, amelyek a szív- és érrendszeri betegeket gyógyítják.

A diagnosztikai központban a háziorvosok által beutalt, magas rizikójú betegeket kivizsgálják, s az együttműködő szakemberek még a tünetek megjelenése előtt, időben intézkedhetnek a szükséges gyógykezelésekről. A nyilvántartott betegek pedig - a rendszeres kontrollvizsgálatok mellett - a ma alkalmazott legkorszerűbb terápiában részesülnek.

A térségi intézményhez tartozik a szűrőbusz, egy mozgó szakrendelés, amely a távoli településeken helyben keresi fel veszélyeztetett embereket.

Márciustól mintegy 1500 pácienst vizsgáltak meg a buszban dolgozó kórházi szakorvosok. A betegek 15 százalékát, több, mint kétszáz embert további vizsgálatok elvégzésére a diagnosztikai központba irányítottak. A résztvevők további 70 százalékánál pedig a korábbi gyógyító terápia módosítására, kiegészítésére intézkedtek.

Bakosné Mikola Edit megemlítette: találtak egy olyan beteget is, akinek 90 százalék feletti volt a nyaki verőér szűkülete, de semmilyen tünete nem volt. Az életveszélyes helyezet azonnali műtéttel szüntették meg a kórházban, s a páciens jól van.

Az uniós szűrőbusz egyébként vasárnap részt vesz a nyíregyházi kórháznak a szív világnapja alkalmából tartandó rendezvényén is, ahol a Sóstói-erdő tornapályáján egész napos kulturális szórakoztató keretében végeznek állapotfelmérő vizsgálatokat, s az első ezer résztvevőt meg is jutalmazzák.
Forrás: MTI