Felmentették

Felmentette a bíróság szerdán azt a férfit, aki felesége halálát okozta egy véletlen balesetben a pásztói benzinkútnél tavaly márciusban; az ítélet nem jogerős - közölte a Nógrád Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel.

Barsi József elmondta: tavaly március 10-én tankolás közben véletlenül okozott életveszélyes sérülést feleségének az a férfi, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádoltak meg.
A házaspár egy pásztói benzinkúton tankolt, s ennek során mindketten kiszálltak az autóból.

A férj, hogy megnézze, mennyi benzin van a tankban, behajolt a kocsi ablakán, és elfordította a kulcsot. Mivel azonban túlfordította, az autó az önindítózás miatt elindult, és két és fél métert haladt. Az elindulás után meghúzódott a töltőpisztoly gumitömlője, a tankban hagyott pisztoly pedig úgy vágódott neki az autó mellett álló nő fejének, hogy életveszélyes sérülést okozott.

A 39 éves nőt a salgótarjáni kórház intenzív osztályára szállították, majd onnan mentőhelikopter vitte a miskolci kórház idegsebészetére, de a kórházban még aznap meghalt.

A szóvivő közölte: a bíróság megállapította, hogy a vádlott valóban túlfordította az indítókulcsot, de ezt nem lehet hanyag gondatlanságnak nevezni, mert nem lehetett számítani arra, hogy a véletlenszerűen és hirtelen lezajló eseményeknek ilyen súlyos következménye lehet.

Barsi József hozzátette: a Nógrád Megyei Bíróság ítélete nem jogerős, mert az ügyészség fellebbezett a vádlott bűnösségének kimondásáért.
Forrás: MTI