Újra folyik a sör Münchenben

Szombaton immár 175. alkalommal nyitották meg a müncheni Oktoberfest kapuit. A polgármesternek nem kis erejébe tellett, amíg sikerült a csapot a hordóba ütnie. A lényeg, hogy azóta már folyik a csapból is a tavaly hétmillió liter sört elnyelő népünnep, me

Valóban még nem írunk októbert, ám Bajorország legnagyobb fesztiválja minden év szeptemberének végétől a következő hónap első hétvégéig tart. Ez alatt a 16 nap alatt a világ minden tájáról van ideje odaérni az érdeklődőknek. És ebben semmi túlzás nincs, hiszen az esőtől és alkoholtól nedves padokon nem egy nemzet képviselői koccintanak az egy literes korsókkal. A bajor vendéglátók ezúttal – a németek mellett – legnagyobb számban az olaszokra számíthatnak, de a fesztivál területén gyakran ütközhet az ember ausztrálokba, japánokba illetve amerikaiakba is. A különbség mindenesetre látványos a turisták és a helyiek között: a bajorok egytől egyig népviseletben mutatkoznak

A sör belefolyik a helyi választásokba is…

Az ünneplési kedv nem kerülte el a német politikusokat sem, akiket alapvetően jelenleg a vasárnapi parlamenti választások foglalkoztatnak. Beckstein kormányfő botrányszagú kijelentése motiválóan hatott fesztivál népére, mely szerint két korsó sör elfogyasztása után is lehet biztonságosan autót vezetni. A szociáldemokraták igyekeztek ezt felhasználni ellene, de úgy néz ki végül sikerült elsimítani a dolgot.



Hogyan is kezdődött?

Az ünnepséget először 1810-ben I. Lajos király esküvőjének alkalmából rendezték meg. Ekkor lovasversenyt rendeztek az olimpiai játékok mintájára, ami annyira jól sikerült, hogy a következő években is megrendezték. A játékok sora egyre bővült, majd megjelent az első körhinta is. A szegényebb rétegek értékesebb tárgyakat nyerhettek, így a kolerajárványt és a háborúkat leszámítva minden évben nagy tömeg gyűlt össze a Bavaria szobra előtti fesztiváltéren. A bajor mentalitást követve a sportrendezvény lassan átalakult, és 1880-ban megjelent az első sörfőzde, majd az első sültcsirke árus. Ekkor tolódott az ünnepség időpontja a hűvös októberről a sokkal kellemesebb szeptember végére.

Sátor sátor hátán

Mára 80 sörsátor emelkedik a fesztivál területén, minden gyártó igyekszik magát képviseltetni. Legnagyobb népszerűségnek természetesen a müncheni sörfőzdék örvendenek, mint a Spaten-Franziskaner-Bräu, Augustiner, Paulaner, Hacker-Pschorr, Hofbräu és Löwenbräu hatalmas sátraikkal. A biztonságra a fülledt sörszagú levegő és zajba fulladó zene ellenére is ügyelnek a németek a sátrakban, ugyanis nem ritka látvány, ahogyan a részeg turistát az ajtónállók egyszerűen kidobják az óriássátrakból. Előfordul azonban, hogy a túlzsúfoltság miatt sokan kívül rekednek. Ezért helyeztek el München város honlapján egy Wiesnbarométert, ami a sátrak aktuális kihasználtságát mutatja. A rutinosabbak azonban már a fesztivál megkezdése előtt előre foglalnak asztalt maguknak. A kocsmákra, éttermekre és bárokra kimondott és igen szigorúan vett dohányzási tilalom nem vonatkozik az Oktoberfest sörsátraira, ahol kedvére füstölhet bárki.



Keferloher vagy műanyagpohár

Eredetileg a söröskorsók mérete 1, 069 liter volt, ám napjainkban ezt 1 literesre kerekítették. Természetesen minden évben új designban jelennek meg a csinos bajor sörhordó lányok karján, akik meglepően sok teli korsót képesek egyszerre kivinni a vendégeknek. Egy liter sör átlagosan 8 euró 30 centbe, azaz 2000 Ft-ba kerül. Az üvegpoharak eltulajdonítása bűncselekménynek számít, de szuvenírként bárhol megvásárolhatóak.

Időseknek és fiataloknak

Az egykori lóversenyre emlékezve ma is különböző „versenyeken”próbálhatják ki magukat az emberek. Céllövöldék, zsákbamacskák, hullámvasutak és a szellemvasút mellett a látogatók rendelkezésére áll az 50 m magas Óriáskerék, a tradicionális körhinta (Krinolin), valamint a 8 m magas toronycsúszda, a Toboggan. Esténként bohócok és népviseletbe öltözött fellépők szórakoztatják a vendégeket, akik táncra perdülnek a jókedvű bajorokkal. A népzenét kevésbé kedvelők is kedvükre mulathatnak a néhány metrómegállóra lévő Kultfabrik számos szórakozóhelyének egyikében.

A szállodák illetve panziók szabad helyeit már a nyáron lefoglalják a fesztivál idejére. Sokaknak az olaszok által kedvelt kempingben sem jut hely, így az autóban töltik az éjszakát. Mindenesetre a  bajor jókedvnek köszönhetően ez senkinek nem töri le a lelkesedését, így idén is több mint 6 millió látogatóra számítanak a helyiek.