Szívünk Napja

Ma a legtöbb ember szív- és érrendszeri betegség következtében hal meg és ennek okai jórészt megelőzhetőek. Az elkerülhető okokra, a befolyásolható kockázati tényezőkre, a szívbetegségek jelentőségére kívánja fölhívni a figyelmet minden év szeptemberének

Valaha járványos betegségek pusztították a világot, ebben az évszázadban egyértelműen a szív- és érbetegségek állnak az első helyen. Magyarországon minden második ember szívbetegségben vagy szélütés következtében fejezi be életét, és évekkel korábban, mint az elkerülhetetlen volna.

A Szív Világszövetség a szívbetegségek terjedése miatt javasolta 1999-ben, hogy minden szeptember utolsó vasárnapja legyen "World Heart Day", a Szív Világnapja. Így először 2000-ben, majd azóta minden évben megtartják a "Szívünk Napja" rendezvényt.

Magyarországon a Szív Világszövetség két magyar képviselője, a Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány rendez ilyenkor eseményeket, amelyeknek a Szív Világszövetség minden esztendőben valamilyen, kiemelt programot ad. Idén mindenkit arra figyelmeztet, hogy "Ismerje meg kockázatát!".

Az egykori, hatalmas járványoknak, vagy akár a múlt században még súlyos tüdővésznek alapvető feltétele volt a kórokozó baktérium előidézte fertőzés. Az érelmeszesedés, a szívbetegségek oka nem egyetlen baktérium, hanem több kockázati tényező, amelyeknek jelentős része befolyásolható, megelőzhető, kezelhető.

Az idei Szívünk Napja azt igyekszik elérni: mindenki ismerje meg, hogy szív- és érrendszeri betegségek szempontjából milyen kockázati tényezőkkel kell számolnia, milyen módon tudja ezeket kedvezően befolyásolni.

A Városligetben szeptember 28-án délelőtt 10-től 18 óráig lesznek ingyenes szűrővizsgálatok (vérnyomás-, koleszterin-, vércukormérés), bárki kaphat orvosi tanácsot és a szívgyógyászat legkiválóbb hazai szakértői tartanak interaktív előadásokat a magas vérnyomásról, az emelkedett vérkoleszterinről, a cukorbetegség, a dohányzás vagy az elhízás veszélyeiről.

Az utolsó hónapok drámai eseményei kiemelt hangsúlyt kapnak: külön előadás ismerteti a hirtelen szívhalált és ismétlődő bemutatón mindenki megtanulhatja az újraélesztés korszerű technikáját.
Forrás: MTI