Kórházi fejlesztések

Jelentős, több mint százmillió forintos fejlesztés valósult meg a miskolci Szent Ferenc Kórházban; a beruházást kedden adták át az intézményben, amely az elmúlt évben, az egészségügyi struktúraváltást követően valamennyi aktív ágyát elveszítette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat fenntartásában lévő kórházban tavaly június végén szűnt meg a tüdőgyógyászati és a reumatológiai fekvőbeteg-ellátás.

Kása Miklós igazgató elmondta: bár a kórház 240 úgynevezett aktív ágyán megszűnt az ellátás, a gyógyítás, a tárca némi ellentételezésként a korábbi 185 rehabilitációs ágyhoz további 97 ágyat biztosított ahhoz, hogy a jövőben ilyen jellegű feladatokat lásson el az intézmény. Ez egy keserű időszak volt, azt is jelentette, hogy "fennmaradásunk érdekében 180 dolgozótól kellett megválni" - tette hozzá.

Mint felidézte, egy évvel ezelőtt elkészült a kórház hosszú távú szakmai koncepciója, amely a rehabilitációs feladatokra helyezte a hangsúlyt. A minisztérium a struktúraváltásra biztosított a kórházaknak forrásokat, erre a miskolci intézmény pályázott, és nyert 87 millió forintot. Ebből 27 milliót költöttek műszerek beszerzésére, a fennmaradó összeget a jelenlegi beruházás fejlesztésére fordítják - részletezte az igazgató, hozzáfűzve, hogy a pályázati pénzt több mint 50 millió forinttal egészítette ki a tulajdonos Borsod megyei önkormányzat.

A pénzből jutott eszközbeszerzésre, műszerek pótlására, vásároltak egy olyan különleges berendezést, amely a legkorszerűbb terheléses vizsgálatot teszi lehetővé, a sportolók esetleges rejtett betegségeire is fényt deríthet, de a vizsgálati lehetőség mindenki előtt adott. Költöttek a betegek ellátásának jobbítására is, a fizikoterápiás részleget átköltöztették az újonnan kialakított kezelőbe, javultak a dolgozók munkakörülményei és megoldódott az akadálymentesítés is.

A kórház egyébként tavaly már nyert az Európai Unió HEFOP 4.4. informatikai pályázatán 58 millió forintot, a meglévő infrastruktúra fejlesztéséhez, ennek segítségével lecserélték az elavult számítógépeket, monitorokat. Jelenleg a háziorvosi rendelőkkel alakítják ki az online kapcsolatot, amely lehetővé teszi, hogy a háziorvos interneten kérjen előjegyzést a különböző szakrendelésekre, laborvizsgálatokra. Húsz körzettel már kialakult a kapcsolat - jegyezte meg Kása Miklós.
Forrás: MTI