A jezsuita cigánypasztoráció Józsefvárosba költözik

A Hofher József jezsuita szerzetes által vezetett cigánypasztoráció a Józsefvárosba költözik, ahol a romák munkába állásához, képzéséhez kíván segítséget nyújtani, ahogy azt korábban Tápiószecsőn tették - írja keddi számában a Magyar Hírlap.

A Pest megyei településen azt követően zárt be a szeretetiskola néven ismert intézmény, hogy nem kapta meg a működéséhez szükséges állami támogatást.

A jezsuita nyolc éve határozta el, hogy segíteni fog a piacképes tudás nélkül élő szegény romákon. Segítőivel cigány családokat kerestek meg, és tagjaikat megtanították írni-olvasni, számolni az intézményben.

A munka eredményességet elismerve a régió munkaügyi központja az iskolára akarta bízni a jelentkezők alapképességei megerősítésének feladatát, így a cigánypasztorizáció bekapcsolódhatott volna az állami felzárkóztatási programba. Kiderült azonban, hogy a feladatot egy oktatással foglalkozó cégre bízza a központ, és nem tudni, hogy ők ugyanazzal a kitartással járnak-e majd ki a roma családokhoz, mint azt korábban az iskola munkatársai tették.

A jezsuita most a Józsefvárosban folytatja tevékenységét, ahol segítőivel ugyancsak cigány családok számára kíván lehetőséget nyújtani a tanulásra, munkára.
Forrás: MTI