Vargáék esélyesek

A címvédőként indult Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár bejutott a döntőbe, azaz a legjobb hat közé az evezősök athéni Európa-bajnokságán.

A magyar csapattól származó információ szerint a duót a középfutamban csak a hazaiak olimpiai ezüstérmes egysége tudta megelőzni, azaz biztosan kvalifikálta magát a fináléba.

A szintén középdöntős Szabó Katalin (egypár) hatodikként, Simon Béla és Vinkó Gáspár (kormányos nélküli kettes) pedig ötödikként ért célba, így ők egyformán a B fináléban (7-12. hely) folytathatják szereplésüket. Az már pénteken eldőlt, hogy a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsa kettős (könnyűsúlyú kétpár) is éremért húzhat, míg a Juhász Adrián, Szabó Dániel, Kelemen Áron, Széll Domonkos összeállítású négypár a B, az Orbán Gergely, Szekér László kétpár pedig a C döntőben száll vízre.

A finálékat még szombaton délelőtt lebonyolítják, mivel a versenytanács riasztó időjárási előrejelzéseket kapott.
Forrás: MTI