Színházi mecénások

Az új előadó-művészeti törvény tervezete szerint a színházak is támogathatók lesznek: jegybevételük nyolcvan százalékáig a patrónus cégek levonhatják az adóalapjukból a felkínált összeget - írta a pénteki Népszava.

A lap a törvény tervezetéről, amelyet Hiller István oktatási és kulturális miniszter a Magyar Dráma Napján, vasárnap az Új Színházban ad át a szakma képviselőinek, megállapítja: "úgy látszik, a széthúzó érdekek közös nevezőre hozhatók", ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a vállalkozói szféra bevonása a színházi előadások szponzorációjába sokakban még nyitott kérdéseket hagy.

Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója a lapban például úgy vélekedik, hogy a törvény tervezetében szereplő megoldással "a nagy, a populáris színházak járnak jól, a kisebb befogadóképességű és olcsóbb jegyárakkal működő művészszínházak pedig rosszabbul".

Vajda Márta, a Magyar Színházi Szövetség ügyvezető titkára viszont a lapnak kifejti: szerinte ezzel a művészszínházak is jól járhatnak, mert ha a szponzoráció miatt kevesebb állami támogatásra lesz szükségük a bulvárszínházaknak, akkor a megmaradó összeget szétoszthatják a művészszínházak között.
Forrás: MTI