Elfogták a harmadik fegyveres rablót is

Négy férfi fegyverrel kirabolt egy benzinkutat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dédestapolcsányban; pénteken elfogták a harmadik elkövetőt is, a negyediket még keresik - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

Négy, símaszkot viselő férfi csütörtök este fegyverrel támadta meg a dédestapolcsányi benzinkút kezelőjét. A kutast beterelték az irodahelyiségbe, ragtapasszal megkötözték, majd a benzinkút bevétele mellett a saját tárcájától is megfosztották - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A megkötözött kútkezelőt egy szolgálaton kívüli rendőr találta meg és szabadította ki. Ezt követően a rendőrség azonnal lezárta a környékbeli utakat, a rablókat hőkamerával felszerelt rendőrségi helikopterrel is keresték, mintegy 25 négyzetkilométernyi területet vizsgáltak át. Három órán belül - a helyszínhez közel, egy erdei úton - elfogtak egy 24 és egy 25 éves ormosbányai férfit, akik a nyomozás eddigi adatai szerint megalapozottan gyanúsíthatók a rablással.

A harmadik férfit időközben szintén elfogták, és kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A negyedik, még szökésben lévő elkövetőt nagy erőkkel keresi a rendőrség.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.

Az MTI helyszínen szerzett információi szerint pár tízezer forintnyi zsákmánnyal menekültek el a rablók.
Forrás: MTI