Növekvő határforgalom

Tíz százalékkal nőtt a forgalom az idén Csongrád megye határátkelőhelyein az elmúlt év hasonló időszakához képest - közölte a Határrendészeti Szolgálat vezetője az eddigi munkát értékelő sajtótájékoztatón csütörtökön Szegeden.

Szilágyi Róbert rendőr alezredes kifejtette: augusztus 31-ig a megye hét átkelőhelyén nyolcmillió-kétszázezer utas kelt át, ők csaknem hárommillió járművel közlekedtek.
Speciális feladatoknak kell megfelelnie a megye rendőreinek abból a szempontból, hogy egy szakaszon Románia felől belső, míg egy jelentős szakaszon Szerbia felé külső határvédelmet kell ellátni - mondta.

Mint hozzátette, a megyében rendkívül intenzív a személy- és kamionforgalom, hullámzik a bevásárló turizmus, de nagy kihívás volt az idei nyár is. Feltételezték ugyan azt, hogy az M5-ös autópálya elkészülését követően nő a határt itt átlépő vendégmunkások száma, de ötszázezer érkezőre nem számítottak. A társszervekkel azonban a várakozási idők ellenére is hatékonyan oldották meg a feladatot.

Szilágyi Róbert kitért arra, hogy a nagy létszám mellett a schengeni normák miatti kötelező ellenőrzések is kicsit hosszabb időt vesznek igénybe. Ráadásul sem a szerb, sem a török útlevelek nem olvashatók automata felismerővel, így csak manuális vizsgálattal tudják megállapítani azok szabályosságát - közölte az alezredes.

Megszaporodott az illegális átkelések száma is, de jó hatásfokkal dolgoznak a Csongrád megyei rendőrök: az idén nyolc hónap alatt 360 embert fogtak el a szegedi határrendészek és csaknem 130-at a nagylakiak - hangzott el a tájékoztatón.

Éberhardt Gábor, a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője elmondta: Röszke autópálya-határátkelőhelye a legnagyobb forgalmú schengeni átkelővé vált. Augusztus végéig akkora volt a forgalom, mint tavaly az egész évi 80 százaléka.

Korábban mintegy egyharmad-egyharmad arányban szerbek, a jugoszláv utódállamok állampolgárai, illetve magyar utasok lépték át a határátkelőt, emellett elenyésző számban keltek át a határon további százhúsz állam polgárai. Az idén nyáron azonban tömegével jelentek meg a törökök.

Pulics János rendőr alezredes, a nagylaki határrendészeti kirendeltség vezetője elmondta: náluk is növekedett a forgalom, de nem jelentősen. Az átkelő specifikuma, hogy nagy számban kamionok jelentkeznek átlépésre, ebből adódik, hogy gyakoriak a csempészek próbálkozásai.

Hozzátette: az idén több mint 690 millió forint értékű cigarettát találtak, ez egymillió-hétszázezer dobozt jelent, csaknem négy teljes kamionnyi szállítmánynak felel meg. A román határszakaszon is jelentkeznek a határsértők, de ott elsősorban a járművekben megbújás a jellemző. A 128 határsértő csaknem hetven százaléka így próbált bejutni az országba.
Forrás: MTI