Kakaspörköltfőző-verseny

Szüreti fesztivált és kakaspörköltfőző-versenyt rendeznek a hét végén az idén önálló közigazgatásának százéves jubileumát ünneplő Csongrád megyei Pusztamérgesen, immár tizenharmadik alkalommal.

Két-két és fél ezer embert várnak az eseményre az ezerkétszáz lelkes homokháti településre - tájékoztatta Sólya Zoltánné szervező az MTI-t.

A szombati gasztronómiai seregszemlén csak a településen élő - s a falusi vendégfogadásba bekapcsolódó - helybéliek indulhatnak. A versenyzők a saját udvarukon főzik meg bográcsban a pörköltkülönlegességet és "csodásan" megterített asztalokkal várják a vendégeket. Ki-ki ízlésének megfelelően készíti el a kakast, van, aki zöldségekkel, más sörrel vagy borral.

A házigazda ízletes homoki borával, a háziasszony pedig frissen kisült borkorcsolyával kínálja a látogatókat. A szakemberekből álló zsűri - amelynek tagja Olgyai András mesterszakács és Székhelyi József színész-rendező is - hintón betér minden főzőház udvarába, megkóstolja az ételt és értékeli a vendégfogadás módját, minőségét, a terítést, s az ízek harmóniáját.

Az idei versenyre negyvenen neveztek, egy-egy bográcsban négy-öt kakas fő. A szombati napon sok száz szárnyas fejezi be földi pályafutását a díszesen megterített asztalon, hiszen a szüreti fesztivál a falu legnagyobb ünnepe, a településről elszármazottak is ekkor térnek haza, s őket kakaspörkölttel várják rokonaik - mondta Sólya Zoltánné.

A vendégek hintón vagy gyalogos sétával járhatják be a falu virágos utcáit, s ellátogathatnak a közeli százhektáros természetvédelmi területre is. A nyitott pincéknél megállhatnak borkóstolóra, betérhetnek a nyitott otthonokba és a készülő ételt megkóstolva kiválaszthatják a házat, ahol ebédelni szeretnének. A kíváncsiskodók betekinthetnek a hagyományos szüreti munkálatok és szőlőfeldolgozás fortélyaiba, megkóstolhatják a frissen préselt mustot.

A főtéren népművészeti árusok kínálják portékáikat, míg családi vetélkedők, játszóházak és szórakoztató műsorok csalogatják közelebb a vendégeket a színpadhoz, amelyen délután hirdetik ki a főzőverseny eredményét.
Forrás: MTI