Megújulhat Sopron belvárosa

Megújulhat Sopron történelmi belvárosa: a Fő tér felújítására 600 millió forintos támogatásban részesül a város az Új Magyarország Fejlesztési Tervből - jelentette be a kormány szerdai döntését Kránitz László MSZP-s országgyűlési képviselő a rehabilitáció

A kormánydöntést minden soproni lokálpatrióta sikerének nevezte a jobboldali vezetésű város MSZP-s politikusa.

A projekt céljai közül Kránitz László kiemelte a Tűztorony rekonstrukcióját, a Fő tér rendbetételét. Ez utóbbi keretében felújítják a közműveket, valamint a térburkolatot úgy, hogy a terület alatt lévő régészeti értékek láthatóvá válnak, s fokozzák a történelmi belváros vonzerejét - mondta a politikus.
A célok között szerepel a Várfal sétány kibontása is. Ennek eredményeként a leendő sétányon megforduló városlakók és kirándulók előtt feltárul majd Sopron egykori védelmi rendszere - tette hozzá.

A történelmi városmag megújításának összköltsége egymilliárd forint.
Forrás: MTI