Csővezetéken jött a vodka

Csővezetéken nyomták a vodkát Oroszországból Észtországba: a vezetéket a határon lévő víztározó fenekére fektették le.Orosz sajtóértesülések szerint a csempészvezetéket már 2004 októberében leleplezték, de Tallinnban csak most emeltek vádat az ügyben 11 s

A vezeték leleplezéséig csupán három hónapot működött, s csak véletlenül jöttek a nyomára, amikor az észt fővárosban egy teherautón több mint 1100 üvegnyi rossz minőségű vodkát találtak. Akkor az is kiderült, hogy a tételen már egy egy ideje próbálnak túladni a tettesek, de Tallinnban nem találtak rá vevőt az ital gyenge minősége miatt, aztán több próbálkozás után végül Tartuban tudták eladni.
A csővezeték "üzemeltetői" között akad észt és orosz egyaránt, de a négy fő irányító az illetékes ügyészség szerint egy Észtországban élő orosz.

Észtország 2004 tavaszán vált az Európai Unió tagjává, s a vodka ott másfészer annyiba kerül, mint Oroszországban.

2006-ban is akadt egy hasonló eset: akkor az itóka Narva mellett egy folyón át érkezett volna csővezetéken, amelyet azonban megtaláltak, még mielőtt megindult volna rajta a szállítás.
A csempészeket hamarosan bíróság elé állítják, s az észt törvények értelmében legfeljebb öt évig terjedő börtönre számíthatnak.
Forrás: MTI