Sérült Gyermekek Napja az állatkertben

A Sérült Gyermekek Napja alkalmából díjmentesen látogathatták hétfőn az értelmi fogyatékos és a halmozottan sérült gyermekek a Fővárosi Állat- és Növénykertet.

Az esemény szervezője az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) az állatkerttel együttműködésben 17. éve tartja meg közös rendezvényét a Sérült Gyermekek Napját.

Az eső ellenére már a kezdésre, délelőtt tíz órára számos fogyatékkal élő fiatal érkezett a rendezvényre elsősorban szervezett csoportok tagjaként, otthonokból, tanintézményekből. De ezen a napon minden sérült gyermek és kísérője díjmentesen látogathatta a városligeti intézményt és vehetett részt a különprogramokon. Tavaly hatezer látogatója volt az eseménynek.

A megnyitón a jelenlévőket Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, Persányi Miklós az állatkert főigazgatója, az ÉFOÉSZ képviseletében pedig Ujj Attila köszöntötte.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is számos programot kínáltak az egész napos eseményen a fiataloknak a hagyományos állatkerti látnivalókon kívül, úgy mint kézműves-foglalkozást, koncertet. A színpadi fellépők között szerepelt Somló Tamás, Krisz Rudi, Tóth Gabi, Puskás Peti, Mary Zsuzsi és Sárközi Anita. Az eseményen megjelent Schubert Éva színművésznő, az értelmi fogyatékossággal élők jószolgálati nagykövete is.
Forrás: MTI