Különleges kiállítás

A főváros neoreneszánsz építészetének dokumentumait felvonultató tárlat nyílt hétfőn Budapest Főváros Levéltárában. Különleges ez a tárlat, hiszen olyan kincseket mutat be, amelyeket eddig nem láthatott a közönség.

Az Ybl Miklós hagyatékából és a fővárosi köz- és magánépületek egykori engedélyezési terveiből látható tárlat az 1860 és 1890 közötti időszak budapesti építészeti eredményeit tárja az érdeklődők szeme elé - mondta megnyitó beszédében Schneider Mária, az oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkára.

A szakállamtitkár hangsúlyozta: a reneszánsz év rendkívül sikeres, több mint 700 reneszánsz program 300 helyszínen hárommillió látogatót vonzott. Több olyan programrendezvény volt, amelyhez a reneszánsz év adott ösztönző erőt. Populárissá szeretnék tenni a reneszánsz fogalmát és az új reneszánszra ráirányítani a figyelmet.

Bibó István művészettörténész a kiállításhoz kapcsolódó katalógust mutatta be az egybegyűlteknek, s arra hívta fel a figyelmet, hogy becsüljük meg a műgondot a tervben és kivitelezésben egyaránt. A 'kis minőség" szóval jellemezte azt a műgondot, amely csupán kis területen tud érvényesülni a tömegtermelésben, de ez jellemző a tárlaton megtekinthető tervrajzok gondosságára, a neoreneszánsz épületek gyönyörű részleteire, amelyeken azért faragott kőtagozatok is fellelhetők a gipsz stukkók mellett.

A tárlat 12 nagy táblán mutatja be a neoreneszánsz építészetnek dokumentumait tervrajzok, metszetek, fotók segítségével. A bazárok címszónál Tömöry Jenő 1874-es üzlet- és bérházáról, az Ipari Építészettablón a budai királymalom 1869-es bővítéséről kap információt az érdeklődő.
A Magyar Országos Központi Takarékpénztár székházát 1873-ban tervezték, de éttermekről, mulatókról és villákról is megtekinthetők különböző tervrajzok. Egyesületi épületek, így az 1883-ban épült hajléktalanok menhelye mellett az 1894-es Állatkerti vendéglő, a későbbi Gundel étterem dokumentációja is színesíti a tárlat anyagát.

A falon nyolc darab makett, köztük a Magyar Országos Központi Takarékpénztár székháza és bérháza, a Budai Takarékpénztár székháza és az Osztrák Állami Vasúttársaság indóházának bővített változata, modellje.

A józsefvárosi palotanegyedben található Festetics György gróf palotáját 1862-ben Ybl Miklós tervezte, csakúgy mint az Első Takarékpénztár bérházát 1872-ben. A tervezők között Ybl Miklós mellett Wéber Antal, Kallina Mór, Steindl Imre és Alpár Ignác neve olvasható a többi jeles alkotó között.
Forrás: MTI