Homoszexuális esküvő Star Trek szereplőkkel

A Star Trek sztárja, George Takei örök hűséget fogadott vasárnap szerelmének, Brad Altmannak. A Los Angelesben tartott sokszínű ceremónián az Űrszekerek stábjának megannyi tagja részt vett.

A 71 éves George Takei, aki a hatvanas évekbeli tévésorozatban és az azt követő filmekben a kormányost, Mr. Sulut személyesítette meg, majd negyedszázada él boldog párkapcsolatban menedzserével, Brad Altmannal, akit vasárnap óta a férjének tudhat.

A Japán-Amerikai Nemzeti Múzeumban tartott buddhista ceremónia vendéglistáján a család és a barátok mellett hollywoodi hírességek és politikusok is szerepeltek. Az egymáshoz öltözött, ugyanolyan fehér zakót és fekete nadrágot viselő pár a Star Trek stábjának két tagját, a Chekhovot megszemélyesítő Walter Koeniget és az Uhurát játszó Nichelle Nicholst kérte fel tanúnak.

Takei és Altman évek óta küzdenek a melegek jogaiért, elmondásuk szerint ezért is döntöttek úgy, hogy a nyilvánosság előtt esküsznek örök hűséget egymásnak.

A friss házasok három hónappal azután keltek egybe, hogy Kalifornia állam Massachusetts példáját követve június 17-én engedélyezte az azonos neműek házasságkötését. Múlt hónapban az ismert komika, Ellen DeGeneres házasodott össze az ausztrál színésznővel, Portia de Rossival Beverly Hillsben.

George Takei évtizedek óta harcos emberjogi aktivista, aki a melegek jogai mellett más ügyeket is a szívén visel: részt vett a polgárjogi mozgalomban, a hetvenes években demokrata képviselőként működött. Emellett harcolt azoknak a japán-amerikaiknak járó jóvátételért, akiket - Takei családjához hasonlóan - a II. világháború után internáltak.
Forrás: MTI