Hétfőn oszlatnak?

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kéri az MSZP-frakciótól: támogassa, hogy az Országgyűlés már hétfőn szavazzon a Magyar Demokrata Fórumnak a parlament feloszlására tett indítványáról, hogy mielőbb kiderüljön, melyik pártnak mi az álláspontja az ügyben.

Ezt Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte az MTI-vel vasárnap. A Fidesz egyelőre nem döntött, az MSZP azonban támogatja a miniszterelnök kezdeményezését. Az MDF szerint a kormányfő az SZDSZ elutasító magatartása miatt volt magabiztos a szavazás kezdeményezésekor.

Daróczi Dávid az MTI kérdésére közölte: az indítványról szó lesz az MSZP hétfői frakcióülésén is. A kormányfő azért javasolja ezt a megoldást, hogy mielőbb egyértelműen kiderüljön, melyik pártnak mi az álláspontja az ügyben.

Az MDF szerdán jelentette be, hogy a politikai válság megoldását abban látja, ha a Ház szeptember 30-val kimondja önmaga feloszlatását. Az erről szóló határozati javaslata csütörtökön érkezett meg az Országgyűléshez. Még aznap azt is kezdeményezte az MDF, hogy a parlament a házszabálytól eltéréssel tárgyalja, és az őszi ülésszak első napján, szeptember 15-én, hétfőn szavazzon is az indítványról.

A kezdeményezés miatt hétfőn rendkívüli házbizottsági ülést tartanak. A házszabálytól eltéréshez a képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.

A héten az előzetes nyilatkozatokból az derült ki, hogy az MSZP és az SZDSZ, azaz a képviselők többsége nem támogatja a parlament feloszlását. A Fidesz és a KDNP frakcióülésen tárgyal a feloszlatási indítványról.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek azt mondta: a parlament feloszlatása a legegyszerűbb és leggyorsabb módja az előre hozott választások elérésének, az ország érdeke pedig azt diktálja, hogy emberek minél előbb mondhassanak véleményt saját és ország jövőjéről.
Ezért a Fidesz keddi elnökségi ülésén már foglalkozott a parlament feloszlatásának kérdésével és hétfő délelőtti frakcióülésén hoz döntést ebben a kérdésben - tette hozzá a szóvivő.

Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek azt mondta: a szocialisták támogatják a miniszterelnök felvetését, mert azt szeretnék, ha a pártok minél hamarabb inkább lényegi és érdemi ügyekkel foglalkozzanak.

Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke a TV2 Tények című hírműsorának a kormányfő bejelentésével kapcsolatban azt nyilatkozta: "Gyurcsány Ferenc azzal a magabiztossággal mondta ezt a szavazást, hogy az SZDSZ bejelentette, hogy nem szavazza meg".

"A Szabad Demokraták Szövetsége pedig a magyar politikatudomány különleges elegyét valósította meg, sem nem ellenzék, sem nem kormánypárt" - tette hozzá.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a csütörtöki házbizottság után az MTI kérdésére elmondta, az Alkotmány külön nem rendelkezik a döntéshez szükséges szavazati arányról, így ebben a kérdésben az általános szabályok az irányadóak, vagyis a jelenlévő képviselők többségével ki lehet mondani az Országgyűlés feloszlását.

Hozzátette: mivel az Alkotmány és a házszabály sem ír elő különleges eljárási szabályokat, ebből következik, hogy az Országgyűlés saját elhatározása alapján minden előzetes feltétel nélkül feloszlathatja magát, a döntésnek pedig határozati formában kell megjelennie.

Lövétei István alkotmányjogász korábban viszont azt mondta, hogy ehhez a döntéshez szerinte nem elég az egyszerű többség. Mivel a kormány programjának is elfogadásához abszolút többség kell, a parlament feloszlásáról szóló döntéshez - amely ennek az inverze, mert a kormány megszűnését eredményezi - is erre van szükség a jogszabályok szellemiségének megfelelően.
Forrás: MTI