Fejlődik a KTI

Most első alkalommal változás és válság menedzser szakot is választhatnak az érdeklődők a Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetében, erre és a többi oktatási formára október végéig lehet jelentkezni - közölte Gáspár Péter Pál főigazgató az MTI

A változás és válság menedzser szakon olyan szakemberek szerezhetnek diplomát, akik a mind gyakrabban előforduló cégprofilváltásokat, cégösszevonásokat, fúziókat levezénylik - ismertette az új képzési formát a főigazgató.

Gáspár Péter Pál elmondta: az új tanévben 27 szakon indít szakirányú másoddiplomát nyújtó képzést az intézet. A keresztféléves oktatás februárban indul, a jelentkezéseket 2008.október 31-ig várják.

A diplomával rendelkező hallgatók választhatják a pénzügy, a marketing, a statisztika és vezetés-szervezés szakokat.

Szerveznek továbbá versenyszakértői, ingatlangazdálkodási és egészségügyi menedzserképzést, másoddiploma szerezhető pénzügyi revizorként, munkaerő-piaci elemzőként, vagy éppen védelemgazdasági szakértőként is.

Az esélyegyenlőségi szak szervezésekor abból indultak ki, hogy egyre több vállalatnál vezetői szinten foglalkoznak a hátrányos helyzetű munkavállalókkal, mozgássérültekkel, vagy éppen a területi egyenlőtlenségek miatt kialakult kedvezőtlen munkavállalási lehetőségekkel .

Gáspár Péter Pál újdonságként említette, hogy az intézet megalakítja a Társadalombiztositási Szakmai Klubbot, amely folyamatosan szinten tartó oktatást biztosit. Erre azért van szükség, mert a szabályozás évente 5-6-szor is megváltozik, s a cégek ilyen irányú szakmai munkája nehezen irányítható, követhető.

Az intézet immár 45 éve szervez közgazdasági szakirányú másoddiplomás képzéseket államilag elismert felsőfokú végzettségű szakembereknek, akiket egyetemi professzorok és az érintett területek gyakorlati és irányító intézményi munkatársai oktatnak.

A jellemzően négy féléves képzések 30-40 fős csoportokban indulnak, míg a gyakorlati oktatás 5-7 fővel folyik.
Forrás: MTI