Szűcs Erika: segélyt csak a munkaképtelenek kapjanak

Csak az kapjon szociális segélyt, aki egészségi állapota vagy társadalmi, családi körülményei miatt nem tud dolgozni - mondta a szociális és munkaügyi miniszter pénteki törökszentmiklósi sajtótájékoztatóján, miután találkozott a kistérség polgármestereive

Szűcs Erika kifejtette: mindenki más esetében, aki képes munkát végezni, azon kell dolgozni, hogy elfoglaltságot, feladatot, s ha szükséges, képzést lehessen neki kínálni, így "ne arra várjon, hogy majd a postás hozza a szociális segélyt".

Tájékoztatása szerint jelenleg a központi költségvetésben 90 milliárd forint áll rendelkezésre a közcélú foglalkoztatásra, illetve a szociális segélyezésre. Ennek az összegnek viszont alig húsz százaléka finanszíroz munkát, a többi 80 százalék segélyezésekre megy el.

"Azt kívánjuk elérni, hogy jövőre a két felhasználási terület között az arány 50-50 százalék legyen" - jelentette ki.A tervezett jogi szabályozás viszonylag könnyen elvégezhető, s ennek eredményeként számításaik szerint a mostani 205 ezer helyett mindössze 100 ezren részesülnének szociális segélyben - mondta a miniszter.

Jóval nehezebb azonban az, hogy a megmaradó 105 ezer embernek munkát lehessen kínálni - jegyezte meg.Ez utóbbihoz nélkülözhetetlen partnerek az önkormányzatok, hiszen eddig is ők szervezték a közcélú foglalkoztatást. Ezért nekik kellene több támogatást adni, mert ezt a foglalkoztatási formát kívánja bővíteni a szaktárca - hangoztatta Szűcs Erika.

Szűcs Erika a sajtótájékoztatón beszélt arról is, eddigi tapasztalatai alapján látszik, hogy a települések első emberei politikai hovatartozástól teljesen függetlenül partnerei kívánnak lenni a munkaügyi tárcának, mert mindegyiküket nyomasztja a munkanélküliség gerjesztette problémák.